#autókereskedő



Bíróság: tisztességtelen szerződéseket kötött az egyik közismert autókereskedő, ezért érvényteleníteni kell őket
 

Bíróság: tisztességtelen szerződéseket kötött az egyik közismert autókereskedő, ezért érvényteleníteni kell őket

Hét szerződési feltételt is tisztességtelennek talált egy közismert hazai autókereskedőnél másodfokú ítéletében a bíróság. A cég egyoldalúan emelhetett árat, túlzó késedelmi kamatot állapított meg, kizárta a vevővel szembeni felelősségét, megtiltotta, hogy eladja az új kocsit, hogy csak párat említsünk. A bíróság több szerződési feltételről is kimondta, hogy érvénytelen.

hvg.hu hvg.hu



“Se kocsi, se pénz” – tucatnyian panaszkodnak egy váci autókereskedőre, hogy nem adja át a kifizetett autókat
 

“Se kocsi, se pénz” – tucatnyian panaszkodnak egy váci autókereskedőre, hogy nem adja át a kifizetett autókat

Több tízmillió forintot csalhatott el néhány hónap alatt egy használtautó-kereskedő Vácon a károsultak állítása szerint. Azt mondják, miután kifizették az autók árát, a férfi hetekig-hónapokig hitegette őket, de a járművek időközben eltűntek a telephelyről. Pénzükért hiába könyörögnek, sőt, még fenyegetéseket is kapnak. Eddig több mint egy tucatnyi feljelentés érkezhetett a rendőrségre az ügyben, a megkárosított vevők közül négyen mesélték el, hogyan rövidítette meg őket az eladó.




Magyar gengszter végezhetett 32 évvel ezelőtt két müncheni autókereskedővel
 

Magyar gengszter végezhetett 32 évvel ezelőtt két müncheni autókereskedővel

Ugyanazzal a fegyverrel követtek el Németországban egy kettős gyilkosságot 1990-ben, mint amivel pár hónappal korábban Siófokon is megölték a Napfény szálloda recepciósát. A szálak ahhoz a Csontkezű gúnynéven ismert Döcher Györgyhöz vezetnek, akit 1999-ben a rendőrség szerint az a barátja végeztetett ki egy bérgyilkossal, aki a dunaszerdahelyi mészárlásban is benne volt.

Dezső András Dezső András