Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#autótervezés

hvg.hu Autó

Másként fognak kinézni az autók, de ezzel csak mi járunk jól

Az elektromos és önvezető autók megjelenése komoly feladat elé állítja az autóipart: olyan szempontokat kell figyelembe venni a járművek tervezésekor, amiket eddig még soha. A változás nemcsak a kocsik külsejében, az utastérben is megmutatkozik, de a tervezők kezére az is komoly hatást gyakorol, hogy egyre kevesebben akarnak saját autót vásárolni.

hvg.hu Autó

Átváltozások: így lesz a koncepcióból utcai autó

Megszokott gyakorlat az autógyártók körében, hogy egy-egy modell három-négy féle koncepció formájában is megjelenik, míg végleges autó lesz belőle. De ritkán látni a folyamatot, hogyan alakul át a tanulmányautó. Erre jó többek közt az animált képformátum.

Szabó M. István Autó

Miskolcról indult a Peugeot szuperautó tervezője

Minden akkor dőlt el, amikor Bocsi Attila gyerekként egy Lancia Stratos modellt kapott születésnapjára. Addig nem volt gond, amíg úgy látszott, hogy mint minden fiú, szeret autókat rajzolgatni. De az autódizájner ezt nem is akarta kinőni. És bár ma már tervezőműhelyben a Stratoshoz fogható autócsodák nem születhetnek, ám a gyerekkori álomhoz nagy vargabetűkkel megérkező tervező elégedett.

1 2
Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Jámbor András oligarchákat sejt a Mini-Dubaj mögött, parlamenti vizsgálóbizottságot akar

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Ma 75 éves Vámos Miklós

Ma 75 éves Vámos Miklós

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Karácsony Rákosdubajjal kapcsolatban a fideszeseknek:„Ingyen nem lehet valaki ilyen hülye”

Nikitscher Tamás a spanyol élvonalba igazolt

Nikitscher Tamás a spanyol élvonalba igazolt

A címlapról ajánljuk