Ma játsszák le a PSG és a Basaksehir félbeszakadt meccsét
Új negyedik játékvezetőt jelölnek ki, az esetet pedig, amely miatt a török csapat levonult a pályáról, kivizsgálják.
Új negyedik játékvezetőt jelölnek ki, az esetet pedig, amely miatt a török csapat levonult a pályáról, kivizsgálják.
MTI
MTI
hvg.hu
Négy csoportban értek véget a küzdelmek a Bajnokok Ligájában kedd este.
hvg.hu
A török csapat játékosai levonultak a pályáról, miután a negyedik számú játékvezető szerintük rasszista kijelentéseket tett.
MTI
MTI
hvg.hu
A csoportharmadik hely, így az Európa Liga-részvétel volt a tét a Bajnokok Ligája utolsó fordulójában.
hvg.hu
Könnyedén győzött a katalán csapat a magyar bajnok ellen a Puskás Arénában.
MTI
Már az első félidőben beállította a végeredményt a Barcelona.
hvg.hu
Eközben megmaradt Szoboszlaiék továbbjutási esélye, ahogy az Inter is kapaszkodik még az utolsó szalmaszálba.
MTI
A madridiak ezzel mindkét Sahtar elleni meccsüket elveszítették.
MTI
Csalódottak lehetnek a magyar futballrajongók: az FC Barcelona több sztárja is otthon marad a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés napján.
hvg.hu
A francia játékvezető történelmet ír a legrangosabb európai kupasorozat eheti fordulójában.
MTI
A Facebook-oldal kezelőjének tévedése miatt magyar kommentözön indult meg.
hvg.hu
Alvaro Morata 92. percben szerzett góljával nyert 2-1-re a Juventus a vendég Ferencváros ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A magyar csapat kapusa, Dibusz Dénes azt mondta a meccs után: az, hogy a hosszabbításban kaptak ki, rosszabbul érinti, mintha tíz perccel a vége előtt dőlt volna el a meccs.
MTI
A magyar bajnokcsapat Torinóba látogatott a 2020/2021-es Bajnokok Ligája negyedik játéknapján. A Juventus enyhe fölényben játszott, de a Ferencváros állta a sarat. Morata a hosszabbításban szerezte meg a győztes gólt.
hvg.hu
Az Európai Labdarúgó Szövetség azt szeretné, ha a játékvezetőknek több mérlegelési lehetősége lenne egy-egy esetnél.
MTI
Már öt perc után vezetést szereztek a Dinamo Kijevvel szemben, Lionel Messi büntetőjével.
MTI
Az olasz bajnok ellen teljesen elfogyott az FTC, Dibusz Dénes két hatalmas kapushibát is elkövetett a harmadik és a negyedik gól előtt, Boli a végén hozott össze egy sebtapaszt.
hvg.hu
Az olasz edző minden fontos sablont elmondott: erős védelem, gyors csatárok, és tisztelni kell a magyar bajnokot.
hvg.hu
A mai kormányinfón került szóba az is, mit kezdjenek azok, akiknek több,mint egy óra lesz hazaérni meccsről.
hvg.hu
Kubatov szerint nem csak az egészség múlik ezen, hanem az is, hogy Európában szinte egyedülálló módon továbbra is ki lehessen menni meccsre.
hvg.hu
Úgy néz ki, a jövő heti Bajnokok Ligája-fordulóban már a Juventus legjobb játékosát is meg kell valahogy fognia a Fradinak.
hvg.hu