Teljesült az álom, 25 év után újra BL-főtáblán a Fradi
A zöld-fehérek a norvég Moldét búcsúztatták a rájátszás visszavágóján.
A zöld-fehérek a norvég Moldét búcsúztatták a rájátszás visszavágóján.
H. A.
A stadionba a járványveszélyre hivatkozva még nem térhettek vissza a szurkolók, de annak, úgy látszik, nincs akadálya, hogy mellette, egymás nyakában ugrálva nézzék végig a meccset.
MTI
MTI
hvg.hu
Norvégiában lépett pályára a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában. Fradi már két góllal is vezetett, de a Molde fél óra alatt fordított a második félidőben. A Ferencváros így örülhet a döntetlennek, kedvezőbb helyzetből várja a budapesti visszavágót.
MTI
MTI
hvg.hu
A legutóbbi teszteléskor négy pozitív eredmény született.
hvg.hu
A Fradinak jelenleg hat fertőzött játékosa van.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem gondolták, hogy ilyen korán búcsúzniuk kell a Bajnokok Ligájából.
MTI
MTI
hvg.hu
A női kézilabdacsapat szombati Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt, már a kiutazás után találtak két fertőzöttet.
hvg.hu
A csapathoz ömlő pénzeket úgy tűnik, elkezdték ügyesen használni, de kellett hozzá a koronavírus miatt felborult nemzetközi foci, és a kezelhetővé vált szurkolók is.
Budai Géza
A Molde tizenegyesekkel búcsúztatta az azeri Qarabagot.
hvg.hu
Visszavágott a magyar bajnok a horvát csapatnak, az Európa-ligája csoportkörében már biztosan szerepelhetnek, de egy kör választja el őket a Bajnokok Ligájától is.
hvg.hu
Ahogy egy éve, úgy ezúttal is a Dinamo Zagrebbel csap össze a Ferencváros a BL harmadik selejtezőfordulójában.
hvg.hu
Jóval értéktelenebb kerettel győzött a Fradi Glasgow-ban, ráadásul kapura is alig lőtt ehhez.
hvg.hu
A magyar bajnok 2-1-re nyert a skót Celtic Glasgow otthonában, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába.
MTI
Nem mindenki értette, hogy ha egyszer zártkapus a BL-döntő, attól még rossz ötlet maszk nélkül nagy tömegben nézni.
MTI
MTI
hvg.hu
Az UEFA új pénzdíjrendszere a gazdagokat még gazdagabbá teszi, azt pedig különösen díjazza, ha egy csapat erős csoportkör után jut el a végső győzelemig.
MTI
MTI
hvg.hu
Azt kértük olvasóinktól vasárnap, szavazzanak még a meccs előtt, milyen eredménnyel zárul a lisszaboni Bajnokok Ligája-döntő.
hvg.hu
A Bayern München nagy visszatérő a döntőbe, a Paris Saint-Germain még sosem jutott idáig. Ön szerint, ki viszi haza a trófeát ma este Lisszabonból?
hvg.hu
Azok után, hogy a riválisnál kifejezetten örültek, hogy az FTC-t kapták a soroláson, azt gondolta, nagyobb játékerőt képvisel a svéd bajnok.
MTI