Másfél év után lett újra Dárdai Pál a Hertha BSC edzője, miután a klub az idén mutatott gyenge szereplést látva ezúttal nem csak az aktuális edzőjét (Bruno Labbadia) rúgta ki, hanem a 25 éve a Herthánál dolgozó Michael Preetz sportigazgatót is. Ez utóbbi azért fontos, mert Preetz pozíciójából fakadóan nemcsak a berlini futballcsapat játékospolitikájára lehetett hatással, de az edzőkérdésben is ő volt az illetékes. Márpedig Preetz és Dárdai nem kedvelték egymást, a német sajtó pedig már 2018-ban arról cikkezett, hogy a sportigazgató boldogan rúgná ki a magyar klublegendát, de a túl jó eredmények miatt nem teheti.

2019-ben jött a lehetőség, ekkor került először látványosabb hullámvölgybe Dárdaival a csapat. A tizenegyedik helyre futottak be a Bundesligában, és bár a szezon alatt egyszer még a Bayernt is megverték, miközben továbbra is az egész mezőny egyik legkevésbé piacképes keretével rendelkeztek, a szezon végén Dárdait menesztették.

Az edző távozásával együtt olyan dolog érkezett Berlinbe, ami a klub 1892-es alapítása óta soha: sok pénz.

Megérkezett ugyanis a dotkomlázban meggazdagodott Lars Windhorst, illetve Windhorst befektetőcsoportja, a Tennor Holding, a csapat 49,9 százalékának megvásárlása (ez a legmagasabb részesedés, amit engedélyez a német szövetség) az elmúlt évek legnagyobb futballbefektetése volt Németországban. Winderhorst gyorsan bele is tett százmillió eurót a Herthába, ezzel csaknem megduplázva a csapat büdzséjét.

Windhorst szerette volna elérni, hogy végre Berlin is letegye a névjegyét a Bajnokok Ligájában (érdekesség, hogy egy alkalommal már eljutottak idáig, 1999-ben Dárdai még játékosként szerepelt a csapatban), ezért 2019 nyarán a Herthánál többet csak a sok szinttel feljebb álló Bayern München–Borussia Dortmund duó költött átigazolásokra, az utána következő télen pedig egész Európa legtöbb pénzét szórták el itt. Tulajdonképpen az újjászületett Hertha-projekt egyik első lépése volt Dárdai eltávolítása. Az edző a tőle megszokott szerénységgel már korábban elmondta, hogy ha ő a fejlődés akadálya, távozik, és azóta klubhűségét is bizonyította azzal, hogy a Köln és a sajtóhírek szerint a Wolfsburg megkereséseit is visszautasította, hogy némi pihenés után maradjon a kék-fehérek ificsapatánál.

Ezért az nem derülhetett ki, hogy Dárdai mihez kezd akkor, ha nem az egyik legszegényebb német csapat van alatta, az viszont jól látható, mihez tudott Preetz: a korábbi rossz döntéseit még lehetett a pénztelenségre fogni, azt viszont már nagyon nehezen, miért fogadta el edzőnek a rövid időre még az klub igazgatóságába is beült Jürgen Klinsmannt, aki kevesebb mint három hónap alatt bukott meg (10 meccs alatt három győzelem, három döntetlen és négy vereség), hogy azóta még két edzőt is elfogyasszon a csapat úgy, hogy a korábbihoz képest elképzelhetetlenül sok pénzért érkezett új játékosok semmivel sem mutattak többet, mint Dárdai kis túlzással összekukázott kerete tudott, miközben az időközben szintén első osztályúvá vált városi rivális Union Berlin minimális összegből játszik izgalmas focit, cikkünk írásakor a nyolcadik helyen állva.

A magyar edző a Hertha szurkolóinak a támogatására biztosan számíthat, olyan szintű klublegenda ő ott, amihez hasonló nagyon ritkán születik a modern futballban, ennek ellenére szerinte is nehezebb dolga lesz, mint első, 2015-ös érkezésekor, vagy akár a magyar válogatottal. A 2022 nyaráig szóló szerződése ugyanis mutatja is a klubvezetés céljait: ha már idén nem is, de jövőre Bajnokok Ligája kell Berlinbe, tehát az első négy hely valamelyikén kell végezni.

Amikor 2015-ben érkezett, különösebb nyomás nem volt rajta: egy kieső helyen álló, gyenge keretből kellett kihozni, amit lehetett, egy súlyos anyagi problémákkal küszködő klubnál. Ez utóbbi megoldásához épp maga Dárdai járult hozzá nagyban azzal, hogy 2017-ben az Európa-ligáig vitte a csapatot a szezonban elért hatodik helyével, ami sok pénzt jelentett a csapatnak, de a feljavult teljesítmény miatt a tévéközvetítésekből is többet kerestek alatta, ezzel stabilizálni tudták a csapat pénzügyeit.

Most viszont mások a célok: szeretnék látni annak a 144 millió eurónak az eredményét, amit elköltöttek erősítésre, többek közt a 23 millióért vásárolt belga Dodi Lukebakióra, aki a csapat történetének legdrágább játékosa lett. Ha csak a számokat nézzük, a Hertháé az ötödik legértékesebb keret a Bundesligában.

Magyar szakember még soha nem kapott ekkora lehetőséget a modern nemzetközi futballban, amilyet most Dárdai: a világ legerősebb négy bajnokságának egyikében irányíthat egy kiváló anyagi hátterű klubot.

A valóság viszont sokszor nem ugyanazt mutatja, mint a kiváló anyagi háttér: az egy dolog, hogy sok pénzért igazoltak játékosokat Berlinbe, de ezek az igazolások egytől egyig csődöt mondtak, egy önbizalomhiányos, jól fizetett sztárocskákból álló társaságot kell motiválnia. Az AC Milantól hozott lengyel válogatott Krzysztof Piateknek, vagy az Arsenaltól kölcsönvett Mattéo Guendouzinak már nem lesz elég átadni a “legyünk tudatosan védekező szimpatikus kiscsapat” imidzset, hiszen ezek a focisták sztárok akarnak lenni, ha már nem azok most is.

Ahogy a Kicker megjegyezte, Dárdai Pál és új stábja mellett szólhat, hogy a Hertha jelenlegi kerete épp abban a leggyengébb, amiben a magyar edző mindig nagyot villant: eddig általában egységgé formálható csapatai voltak igazi szólisták nélkül, most viszont több egyénileg remek játékosa van, akik képtelenek együtt focizni. Ha megcsinálja velük azt, amit 2014-ben a romokban heverő magyar válogatottal tudott pár nap alatt, már az idei szezon is szép emlékké válhat. Túl nagy elvárások nincsenek egyelőre, hiszen a következő hat meccset épp a legjobb formában lévő csapatokkal játsszák, többek közt a Bayernnel és a Lipcsével.

Dárdai nemcsak a csapatszellemnek tehet jót, hanem visszaadhatja valamennyire a klub gyökereit is: az egyik leghangosabb kritika volt az elmúlt másfél évben a klubvezetéssel szemben, hogy szinte semmi berlini kötődése nem maradt a Herthának, amiből valamit most visszaad a fiatalok csapatba építését amúgy is szívén viselő, minden porcikájában hozzájuk kötődő meccsrekorderük.

Az biztos, hogy Berlin kék-fehér részén most minden adott a jó focihoz: bár a helyi csapatok sikereinek hiánya miatt Magyarországról nem egyértelmű, Németország fővárosa klasszikus értelemben vett fociőrült hely, a lelátó pedig annyira a helyi hétköznapok része, hogy még a tartományi ligában szereplő kluboknak is stabil szurkolói bázisa van. Az Union Berlin feljutása óta halandó ember be sem juthat, ugyanis a 22 ezres stadion szinte minden helye bérletként kelt el, a város legnépszerűbbjének számító Hertha pedig csak azért nem “küszködik” hasonló problémával, mert a 75 ezres Olimpiai Stadionban játszanak átlagosan 49 ezer ember előtt. Ez csak 2025-ig lesz így, addig tart a bérleti szerződésük, utána beköltöznek az addigra elkészülő 55 ezres saját létesítményükbe.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy szemben mondjuk az angol vagy a spanyol bajnoksággal, a német erőviszonyok közel sincsenek kőbe vésve: a Bayern uralma általában nem kérdés, bár ők is összeomlanak 7–8 évente a hazai bajnokságban (2009-ben például a Wolfsburg tudott befutni az első helyre, 2011-ben és 2012-ben pedig a Dortmund), az kiszámíthatatlan, hogy ki fut be mögöttük. Jelenleg négy pont választja el a dobogót a nyolcadik helytől.

Ahhoz, hogy az eddigieknél kicsit nehezebb legyen jegyhez jutni az Olimpiai Stadionba, az üres lelátókat okozó koronavírus mellett például szombaton kéne leszámolni a hét meccse veretlen Eintracht Frankfurttal. Ha csak elindulnának az úton, már nagyon jó esély nyílna rá, hogy Guttmann Béla után újra magyar edző kapjon szobrot egy nyugat-európai fővárosban.