Kisiklott, egy épületnek csapódott majd felborult egy villamos Lisszabonban – fotó
28 brit turista megsérült, köztük egy kisbaba is.
28 brit turista megsérült, köztük egy kisbaba is.
hvg.hu
Levelében azt írja, gyorshajtásával hozzájárult a balesethez, és ezért vállalja is a felelősséget, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a másik sofőr a kanyarívet levágva kanyarodott elé, a tragédiát ez is okozta.
hvg.hu
A szegényebb országokban körülbelül háromszor annyian halnak meg az utakon, mint ahol jobbak az életkörülmények.
hvg.hu
A szerelvény végül egy másik vonattal szemben állt meg.
MTI
MTI
hvg.hu
Kiszaladt az úttestre, elgázolták, majd kis híján egy másik autó is áthajtott rajta.
hvg.hu
Egyikük nem élte túl az ütközést, a másik állat viszont a baleset után a bozótba húzódott vissza, ahonnan másnapra eltűnt.
MTI
MTI
hvg.hu
A hatóságok a paprikaspray-t fújó fiatalt és az éjszakai klub tulajdonosait, valamint üzemeltetőit is meggyanúsították.
MTI
MTI
hvg.hu
Anyagi káros baleset volt, torlódásra kell számítani.
hvg.hu
A 81-es főutat teljesen lezárták.
hvg.hu
A nő azt állítja, a szülők pontosan tudták, hogy a gyerek kis időre egyedül marad a lakásban.
hvg.hu
Félnek a lakók abban a budapesti társasházban, amelynek hátsó lépcsője szombaton szakadt le egy férfi alatt. A pincébe zuhant, súlyosan megsérült, kórházba került. A régi társasházban így most nem használhatják a hátsó lépcsőházat. A lakók aggódnak, hogy a főlépcsők is balesetveszélyesek, mert nem tudják: mikor látta azokat statikus. A közös képviselő azt mondta: elfoglalt, ezért nem nyilatkozik.
hvg.hu
Az autó volánjánál kapott rohamot az anyja.
hvg.hu
Az áldozat a pincébe zuhant és súlyosan megsérült.
MTI
A Budapest–Százhalombatta-vonalszakaszt felújítják, éppen ezen a részen történt a baleset. Emiatt szünetel a forgalom egy szakaszon, akár egy-,ásfél órás késések is várhatók.
MTI
MTI
hvg.hu
Senki nem sérült meg, és a gép is javítható.
hvg.hu