Uraim, szerényebben! A nők jobb befektetők, mint a férfiak
Legalábbis a számok ezt igazolják. A világ legnagyobb vagyonkezelője, a Fidelity szerint tavaly 0,3 százalékkal „túldobták” a szebbik nem képviselői a férfiakat.
Legalábbis a számok ezt igazolják. A világ legnagyobb vagyonkezelője, a Fidelity szerint tavaly 0,3 százalékkal „túldobták” a szebbik nem képviselői a férfiakat.
Ma hozta nyilvánosságra a világ legismertebb inkubátora és befektetője, a Y Combinator az aktuális szemeszterében részt vevő cégek listáját. A programot elvégzett startupok a világ abszolút élvonalába tartoznak, és idén először egy budapesti csapat, a Bitrise is köztük van.
Az a cég tűnt fel a jobb sorsa érdemes szigetközi víz befektetőjeként, amely korábban nagybevásárlásokat intézett a magyar médiapiacon.
Kifejezetten kedvező globális makrogazdasági környezetben indul az év: a bizalmi indexek tempós és viszonylag kiegyensúlyozott növekedést vetítenek előre. A kötvényeknél több befektetési lehetőséget kínálnak a részvények, de az elmúlt időszak árfolyam-emelkedései után nagyon meg kell nézni, mely piacokra érdemes befektetni.
Egy felelős ember bakancslistája nem nélkülözheti a nyugdíjas évekről való gondoskodást. Ám sokan nem értenek a befektetésekhez, másoknak pedig nincs idejük foglalkozni azzal, miben fialtassák a most elkölteni nem szándékozott, hanem alapvetően a nyugdíjas napjaikra félretett pénzt. Mindkét tábor számára van megoldás.
Megsemmisítette a korábbi ítéletet egy régóta húzódó csalási ügyben a Pécsi Ítélőtábla. A gyémántba befektető ügyfelek megijedtek, és tömegesen akartak megszabadulni drágaköveiktől, az őket csőbe húzó cég ekkor vetemedett törvénytelenségre.
Közös ingatlanvállalkozást hoznak létre a Real Madrid és a Barcelona focistái – írja a párizsi Les Echos madridi tudósítója, a Cinco Dias spanyol napilapra hivatkozva.
Hiába a magas hozam, még ez sem volt elég a Harvardnak ahhoz, hogy ne külsős cégeknek adják át a pénzügyeik kezelését.
Kínos hiba történt: üzleti titoknak szánt adatok tömegét tette közzé a holland piaci felügyelet véletlenül.
Egyre kevesebbet keresnek a vagyonkezelők, ahogy élesedik a harc az ügyfelekért. Azért nem kell félteni őket attól, hogy fáznának a tél végére.
A horvátországi Zadar is versenybe szállt a világ meghatározó online kereskedelmi cége, a kínai alapítású Alibaba európai elosztó központjának megszerzéséért. A versenytárs történetesen Magyarország. Esetleg Bulgária.
A tavalyi sokkhatások után idén egyre pozitívabb hírek érkeznek, globális és hazai szinten is gyorsuló növekedés várható. A világgazdaság kedvező növekedési kilátásai mellett a legnagyobb kockázatot ezért most a nemzetközi politika jelenti, hiszen az új amerikai elnök gazdaságpolitikája és az Európában közeledő választások bőven okozhatnak izgalmakat – hívja fel a befektetők figyelmét a K&H.
Nehéz előre megmondani, hogy a rengeteg induló vállalkozás közül melyik tarolja le majd a világot. Somlyai László hatszáz befektetési megbeszélést ült végig, de ő is inkább csak azt tudja megmondani, melyik nem fogja. A fiatal kockázati befektető arról beszél, mi győzi meg a tárgyalóasztalnál, és milyen döntéseket hozhatunk, ha egy nagyreményű vállalkozás mégsem váltja meg a világot.
Lassan nem marad már jó telek elfogadható áron, annyian építkeznének Budapesten és az agglomerációban. A többség befektetési céllal vásárol.
A Sziget szervezői megkaphatják azt a pénzt, ami a nagy nemzetközi tervek megvalósításához kell, az új tulajdonos pedig egy globális fesztiválcsoport közép-európai bástyájává teheti a magyar rendezvényt.
A magyar származású milliárdos az összeomlásra játszott Donald Trump győzelme előtt és után is.
Amerikai, panamai és Seychelle-szigeteki cégeket büntetett az MNB.
Az elmúlt két évet a befektetők rendkívül erős jelenléte határozta meg a budapesti belvárosban. A növekvő kereslet és az emelkedő ingatlanárak mögött elsősorban a rövid távú lakáskiadás állt. A helyzet azonban változóban. Érdemes még egyáltalán a belvárosban újépítésű lakást venni befektetési szándékkal, vagy akadnak ma már jobb helyszínek is, ha a befektetés a cél?
A főnyereményt a részvényekkel lehetett megütni idén, mégis ez az egyik legkevésbé kedvelt befektetési forma. A Bankmonitor elemzése.