Matolcsy elérte, hogy az államnak kölcsönözzük a pénzünket
Bár még mindig a korábbi kölcsönök törlesztésével vannak elfoglalva a magyarok, egyre nyitottabbak a hitelekre, és bankbetét helyett pedig állampapírokat vesznek.
Bár még mindig a korábbi kölcsönök törlesztésével vannak elfoglalva a magyarok, egyre nyitottabbak a hitelekre, és bankbetét helyett pedig állampapírokat vesznek.
Teremgarázs, lakáskiadás, BUX, külföldi részvények. Mutatjuk, mivel lehetett nagyot szakítani 2016-ban.
Az aranyban és az értékpapírokban bízunk a legjobban, de a tippmix, a napelem és a veterán autók is a kedvenc befektetési lehetőségek közé tartoznak. Összegyűjtötte a Google, mibe terveztek befektetni a magyarok.
Az eddig értékesített 7,5 ezer letelepedési kötvényből közel 6,5 ezret kínaiak vettek meg. Érthető, ha aggódva figyelik a kormány lépéseit – állítja a közösség egyik vezetője, Qu Lei.
Mind többen nyugtalankodnak, tudni akarják, nem forog-e veszélyben a befektetésük – ezt mondta a HVG-nek a Magyarországon élő kínai üzletemberek aggodalmairól a közösség egyik vezetője, Qu Lei.
Az egy évvel korábbihoz képest jóval többet terveznek a cégek IT eszközökre költeni, és egyre többen fordulnak a tartós bérlet, mint finanszírozási forma felé – derül ki egy felmérésből.
Rekordmagasságba szökött a dollár árfolyama a japán jennel szemben, gyorsan nőnek a kötvényárfolyamok. A piac kezdi elhinni: infláció, kamatemelés következik, dinamikusabb lesz az amerikai gazdaság, ha Trump megvalósítja elképzeléseit.
Az Eximbank magántőkealapja 300 millió forinttal száll be a 2005 óta ügyesen menedzselt magyar divatcégbe. Sándor Szandráék egy új tulajdonost is bevonnának a további terjeszkedésbe.
Csupán 2100 amerikai tulajdonossal rendelkező cég van ma Magyarországon, pedig 5 évvel ezelőtt még 3400 felett volt ugyanez az érték. A csökkenés nem csak technikai jellegű, milliárdos érdekeltségektől válnak meg az USA-hoz köthető tulajdonosok.
Kína leggazdagabb embere folytatta hollywoodi bevásárlókörútját, most a Golden Globe-díj cégét vette meg.
Olyan cégekbe érdemes befektetni, melyek nem költségcsökkentéssel termelnek profitot, hanem a termelékenység növelésével.
Különösen a keleti országrészben jellemző, hogy az évek óta kint élők úgy döntenek, végleg kint maradnak, és itthon eladott lakásukkal tőkésítik fel magukat – az Otthon Centrum elemzése szerint.
A kereskedőházak bukásának beismerésével ér fel az a dokumentumhegy, amely a napokban került nyilvánosságra a legújabb osztozkodásról.
Líbia azzal vádolja a Wall Street egyik pénzintézetét, hogy lenyúlt tőle 1,2 milliárd dollárt 2008-ban a pénzügyi válság idején. A Goldman Sachs szerint Kadhafi pénzügyesei pontosan ismerték a kockázatait az ügyleteknek.
A cég azt ígéri, hogy a modern tudományos rákgyógyítást olyan biokémiai eljárással tudja hatékonyabbá tenni, amivel megnyithatja az utat a tumorok széles spektrumának eredményes kezelése felé.
Kisbefektetőknek melegen ajánlott az óvatosság, nekik rövid távra nem ajánlott ez a terep.
Úgy tűnik, hogy egy rendkívül ambiciózus és nem kevésbé szerencsés szlovák vállalkozás megcsinálta a lehetetlent: kelet-európaiként bejátszotta magát a londoni ingatlanpiac kellős közepébe.
A magyar szuverén osztályzattal azonos szintre emelte csütörtökön Magyar Export-Import Bank (Eximbank) besorolásait a Standard & Poor's.
Afrika leggazdagabb embere továbbra sem mond le kedvenc angol futballcsapatának a megvásárlásáról.