Tudja, ki Európa leggazdagabb uralkodója? És miből van a vagyona? Mutatjuk
Európa leggazdagabb uralkodója több mint tízszer vagyonosabb, mint II. Erzsébet, tavaly 64%-kal nőtt a portfóliója értéke.
Európa leggazdagabb uralkodója több mint tízszer vagyonosabb, mint II. Erzsébet, tavaly 64%-kal nőtt a portfóliója értéke.
Ciprus területénél háromszor nagyobb kiterjedésű gazdaságfejlesztési övezetet hoz létre Szaúd-Arábia, és a gazdaság diverzifikálásának jegyében több mint 500 milliárd dollár értékű befektetéseket hajt itt végre – jelentette be Mohamed bin Szalmán trónörökös.
Kína bevásárol külföldön. Az ország központi nyugdíjalapja 2100 milliárd jüannal, vagyis 317 milliárd dollárral gazdálkodik, ezt a hatalmas összeget akarja jól megforgatni. Egy részét külföldön.
Önmagában a hitelbőség kétségtelenül igazolja a kormány gazdaságpolitikáját, még akkor is, ha a kampányfogásnak is tekinthető pénzosztás komoly fejtörést okoz a bankoknak és az óvatosabb vállalkozóknak.
Diákhitelből is lehet jó befektetés, mondja egy szakértő.
Napokon belül egyoldalúan bejelentheti a tartomány vezetése a Spanyolországból való kiválást, ám a gazdasági erő megroppanhat.
Befektetői szempontból is egyre jobban teljesít a magyarországi ingatlanpiac, amely a tavalyi, több mint 1,7 milliárd euró rekordösszegű befektetés után az idén is sikeres évet zárhat – közölte a Deloitte Magyarország szerdán az MTI-vel.
A magyar lakosság döntő része elutasítja a kockázatos megtakarítási lehetőségeket. Viszont érdemi hozamot szeretne. Körkép a kockázatmentes befektetési lehetőségekről.
A miniszterelnök egyebek mellett az ezeréves magyar államisággal és az erre az évre remélt 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel próbálta meggyőzni a szingapúri üzletembereket.
A hollandiai bejegyzésű Stichting CEU Fundation Holland 1,2 milliárd forintra emelte a CEU Oktatási-Szolgáltató Nonprofit Kft. törzstőkéjét.
Nemcsak lakás, nemcsak otthon, hanem stabilitás bármilyen élethelyzetben – így tekintenek az oroszok az ingatlanberuházásokra. Így nem csoda, hogy a pénzüket is leginkább ezen a piacon akarják befektetni.
Az ügyfelek elhitték, hogy 30 százalékos kamatot fizetnek majd a pénzükre. Végül se a kamatot, se a befektetett pénzt nem kapták vissza.
Nem éppen olcsó, mégis a világ egyik legkedveltebb cégközpontja Szingapúr, ahonnan egyre több magyar vállalatot is igazgatnak. Ma még elrejthető, hogy kikét.
A hongkongi üzletemberek Magyarországra készülnek. De vajon azt hozzák, amire Matolcsy számított?
Offshore mutyi? Ugyan már, megtalálták a modernebb megoldást a háttérben maradásra.
Nem újdonság, de újra kiderült, hogy általános tudáshiány mutatkozik a pénzügyekben. A kamatos kamathoz és a befektetések alapfogalmaihoz sokaknak lövésük sincs, így nehezen értik meg a megtakarítások szükségességét, és nehezen tudják felmérni azok áldásos hatását.
Takács Szabolcs 12 év munka után megvalósította sokak álmát: a befektetéseinek hozamából él, és csak akkor dolgozik, ha van kedve. Megkérdeztük tőle a receptet.
Közel 250 milliárd forint értékben fektettek be ingatlanba Magyarországon idén.
A becslések szerint a világ felhalmozott gazdagságának egyharmada svájci bankszámlákon és különböző befektetési konstrukcióban pihen. De azért nem árt néha alaposabban megvizsgálni, mi Svájc titka.
Évről-évre sokak pénze úszik el az olyan befektetési lehetőségek miatt, amelyek feltűnően magas hozamot ígérnek nagyon rövid idő alatt. Mutatjuk a csapdákat, összefoglaljuk, miként lehet kikerülni őket.