Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#berplafon

MTI Vállalkozás

Nincs bérplafon a nyugdíjas szövetkezetekben

A nyugdíjas szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének a munka törvénykönyve alapján el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét, ugyanakkor esetükben nincs bérplafon - mondta Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője.

hvg.hu Gazdaság

Mekkora fizetés nem számít „pofátlannak” az állami szférában?

Ha az ellenzéki pártok négy hónap alatt össze tudnak gyűjteni 200 ezer aláírást, akkor népszavazás dönthet a közcégek vezetőinek fizetési plafonjáról. A Kúria ugyanis felülírta a Nemzeti Választási Iroda májusi döntését, és átengedte az ezzel kapcsolatos kérdést.

hvg.hu Gazdaság

Szigorú bérplafont rendelt el a műegyetemi oktatóknál Palkovics László

Bár az informatikusok a piacon egymillió forint körüli összegeket is megkeresnek, az államtitkár levélben utasította a rektort, hogy a tanárok fizetését igazítsa a minisztériumi dolgozókéhoz az uniós projektek esetében is. Ennek érdekében akár a már megkötött szerződéseket is módosítani kell – írta elő Palkovics László a BME rektorának.

hvg.hu Itthon

Az összes állami főerdész többet keres, mint Orbán Viktor

Korábban azt hitték, csak néhány erdőtársaság használta ki a bérplafon megemelését, de kiderült, hogy csak hiányosan szolgáltatták az adatokat, például nettó összegeket szerepeltettek a bruttók helyett. Az illetékes tárca azzal indokolja a főerdészek fizetéseinek maximálását, hogy a jövő nemzedékek szempontjából fontos munkát végeznek. A Kehi tavalyi vizsgálata súlyos visszaélésekre utaló jeleket talált hat erdészeti vállalatnál, Lázár János ennek nyomán vizsgálatot rendelt el.

Torontáli Zoltán Gazdaság

Még hogy 5 millió! Az állami cégvezérek többet is kereshetnek

Ha azt gondolta, hogy az államnak legfeljebb havi 5 millió forintjába kerülhet egy vezérigazgató, akkor tévedett. Ez csak a bérplafon, a jogszabályok azonban simán megengedik, hogy egy állami cégvezér ennél jóval többet is hazavigyen. Bemutatjuk, hogyan.

Domány András Gazdaság

Havi 6 milliót is kereshetnek egyes állami cégek vezetői

A többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok első számú vezetőinek és helyetteseiknek a juttatásait és követelményeit „közelíteni szükséges a piaci vezetői bérekhez és követelményekhez, továbbá a jelenlegi prémiumok jelentős részét be kell építeni az alapbérbe” – áll a kormány kedden késő este közzétett határozatában.

MTI Gazdaság

Az MNB szerint nem sok Polt feleségének havi 5 milliós fizetése

A Magyar Nemzeti Bank közleményben reagált azokra a megjelent hírekre, miszerint a legfőbb ügyész felesége havi bruttó közel 5 millió forintért dolgozik a jegybanknak. Mint írták, szerintük az igazgatók a bankszektorban szokásos fizetéseket kapnak, Matolcsy és az alelnökök pedig még kevesebbet is, mint mások.

MTI Karrier

Döntött a nép: nem lesz Svájcban fizetési plafon

A népszavazáson részt vevők 65 százaléka elutasította azt a szocdem javaslatot, amely felső korlátot szabott volna a menedzserfizetéseknek. A svájci társadalom legrosszabbul fizetett tíz százaléka 2010-ben átlagosan havi 4000 svájci frankot (kb. 960 ezer forintot) vitt haza.

MTI Vállalkozás

Tízmilliós prémiumokat fizetnek állami cégeknél

A közszférában elrendelt kétmillió forintos bérplafon ellenére több állami vállalat menedzserének olyan szerződése van, amely alapján éves fizetésének akár 80 százalékát elérő prémiumra jogosult - írja hétfői számában a Népszabadság.

M. László Ferenc Itthon

Hogyan lett Budai Gyula az egyik legtöbbet kereső politikus?

Furcsa kivétel Budai Gyula az állami vezetők között: rá nem vonatkoznak azok az előírások, amelyek kikötik, hogy a képviselőként is tevékenykedő tisztségviselők csak a minimális tiszteletdíjra jogosultak. Nem vonatkozik az elszámoltatási kormánybiztosra az Orbán Viktor által meghatározott fizetési plafon sem. Miközben a kormánytól szolgálati autót kap, 626 ezer forintos költségtérítését is felveheti. A joghézagoknak köszönhetően Budai az egyik legjobban kereső honatya, aki évente több mint 26 milliót visz haza.

1 2
Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Májátültetéssel lett rákos, és meghalt egy arizonai férfi

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Teljesen megújult Starshipet tesztelhet napokon belül a SpaceX – eddig példátlan dologra is készül a cég

Hadházy: Rogán nem a Don, csak a Consigliere

Hadházy: Rogán nem a Don, csak a Consigliere

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

Több hollywoodi filmpremiert is töröltek a Kaliforniában pusztító tűzvészek miatt

Rogán Antal hosszú vizsgálat után vetetheti le magát a szankciós listáról

Rogán Antal hosszú vizsgálat után vetetheti le magát a szankciós listáról

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

Legalább öten haltak meg az Egyesült Államokban tomboló hóviharban

A címlapról ajánljuk