Ripityára verte a betörőt a 82 éves amerikai nagymama
Rossz emberrel kezdett egy részeg férfi Rochesterben, amikor betörte egy idős nő ajtaját.
Rossz emberrel kezdett egy részeg férfi Rochesterben, amikor betörte egy idős nő ajtaját.
A bíróság egy hónapra elrendelte annak a három férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy betörtek egy óbudai lakásba.
Megdézsmálták a szálló élelmiszerkészletét.
A férfi elmenekült, miután megszólalt a riasztó.
A rendőröknek a betörő azt mondta: csak illedelmes akart lenni.
Egy kis faluban vett ki magának egy házat, onnan ment Pécsre, de hogy miért rabolt, azt nem tudta megmondani.
A Pécs főterének számító Széchenyi tértől pár méterre törte be egy ékszerüzlet kirakatát egy brit férfi hétfő hajnalban.
A rendőrség szerint a medvék okosak, ezért az embereknek még okosabbnak kell lenniük.
Aki épp otthon volt, kihívta a rendőröket, így a pofonegyszerű terv nem bizonyult jó ötletnek.
Főleg idősek házaiba törtek be, de volt, hogy át is verték őket.
A gyanúsítottak egy vascsővel leütötték a 66 éves férfit, aki a kórházba szállítását követően életét vesztette. A hajdú-bihari rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.
A dolgozók csak három óra múlva jöttek rá, hol lehet.
Felébredt a nő az éhes betörő által keltett zajokra és nem volt mit tenni, készített neki egy zsíros kenyeret.
A tolvajokat gyorsan elkapták.
Alvin Kennard 1983-ban életfogytiglani szabadságvesztést kapott, most vizsgálták felül az ügyét.
Bence tudta, hol tartja a család a megtakarított pénzét és a bejárati ajtó kulcsát.
Nem meglepő, hogy a két férfi semmit nem vitt el.
Nem túl sikeres betörőket tartóztattak le Esztergomban.