Mit hozott az uniós és kormányzati aranyeső Felcsúton, Bicskén, a támogatásokat mágnesként vonzó Pannónia szíve térségben? Presztízsberuházásokat, csillagászati sporttámogatásokat, omladozó családsegítő központot és bebetonozott kormánybarát településvezetőket, állapítja meg a HVG hetilap.
Tényleg meghosszabbíthatják Bicskéig a felcsúti kisvasutat, ahogy azt Orbán Viktor megmondta, de számos más vonalat is felújítanának az elkövetkező két évben összesen több mint 12 milliárd forintból – derül ki a birtokunkba került kormányzati előterjesztésből. Ha rábólintanak a még titkos anyagra, akkor nemcsak a fejlesztés II. üteme indul el, még tovább terveznek, például egy hegyi kisvasutat Salgótarjánba, hogy "átélhetővé tegye a bányászatot", de felvetik egy saját kisvasút-járműcsalád ötletét is. A javaslatban arra is hivatkoznak, hogy 1,5 millió utas vonatozik így, ez a családok kedvelt, aktív kikapcsolódása, és kidolgozzák, hogy a jövőben Széchenyi-kártyával is fizethessenek az utasok.
A vállalat üzemi tanácsa adott ki közleményt arról, hogy véleménye szerint a túlóratörvény kedvez a dolgozóknak. A kormányközeli megyei lapok gyorsan lecsaptak a Fejér megyei lap cikkére.
A szervezet egy bicskei újságírónak segített, aki hálából elutalta a jogvédő szervezetnek azt a pénzt, amelyet az önkormányzattól kapott a perköltségek fedezésére a per megnyerése után.
Vértesacsa felé hosszabbítják meg a felcsúti kisvasutat, ezért megnéztük, van-e bármi a településen, amiért többen utaznának az amúgy nem túl nagy kihasználtsággal futó szerelvényeken. Az látszik, nem ez fogja megsokszorozni az utasszámot.
A főváros egyre növekvő ingatlanárai után az agglomerációs települések népszerűsége és áremelkedése is rohamtempóban nőtt az elmúlt időszakban. De hol húzódik a fővárosba ingázás határa, és hogyan alakul a második agglomerációs körzet ingatlanpiaca?