#Budapest














Budapest helyett a Lánchidat blokkolták és Bayer Zsolt "bajszát" rángatták a tüntetők

Budapest mellett több vidéki és külföldi városban is tüntettek a túlóratörvény ellen, azonban a korábban beígért országos blokád elmaradt. Budapesten néhány ezer embert mozgatott meg az akció, a várost nem, a Lánchidat blokkolták két órára a tüntetők, de az is a rendőrök aktív közreműködésével sikerült. A fővárosi tüntetés az V. kerületi rendőr-kapitányság előtt ért véget, ahol az egyik tüntető szabadon bocsátását követelték kitartóan. A következő tüntetést február 11-ére hirdették meg.



Az V. kerületi kapitányság előtt ért véget a tüntetés

Forgalomlassítással bénították volna meg az országot a túlóratörvény elleni tiltakozásul, Budapesten és több vidéki városban is tüntettek ma. A fővárosban négy helyszínről vonultak a tüntetők a Várkert Bazárhoz, majd néhányan a Lánchídhoz mentek, ott némi szembenállás után a rendőrök egyesével vitték el azokat, akik nem hagyták el az úttestet. A Lánchídról hat embert állítottak elő, egyikük kiszabadításáért 50 ember az V. kerületi rendőrkapitányság elé vonult. Percről percre tudósításunk.


Megtalálták Tarlós egyetlen ellenfelét

Amennyiben több ellenzéki jelölt indul a főpolgármesteri posztért az őszi önkormányzati választásokon, akkor Tarlós István verhetetlennek látszik, ha viszont egyedül Karácsony Gergely, akkor Budapest jelenlegi vezetőjét legyőzheti az ellenzék – így foglalható össze a Závecz Research legújabb reprezentatív közvélemény-kutatása.