Fejbe vágta és rugdosta főbérlőjét egy debreceni férfi
Önbíráskodás, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság egy gyanúsítottal szemben.
Önbíráskodás, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Debreceni Rendőrkapitányság egy gyanúsítottal szemben.
hvg.hu
A Bajai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melynek gyanúsítottja a szomszéd halkonzervét és zenedobozát is ellopta. A tolvaj annak ellenére bukott le, hogy álcázással tette nehezebbé a rendőrök dolgát.
hvg.hu
A főváros mellett a legfrissebb bűnözési listák élére felkerült Szekszárd és Győr is. Az egykor rossz hírű Miskolc vagy Érd viszont a középmezőnyben áll a hivatalos rendőrségi és ügyészségi statisztikák alapján – írja a csütörtökön megjelenő HVG.
HVG
Most emeltek vádat ellene. Az ügyészség szerint a férfi horrorfilmbe illő bűncselekményt követett el.
hvg.hu
A rendőrök szemtanúkat keresnek és a lakosság segítségét kérik.
hvg.hu
Sokan tartottak Dövényben attól a férfitól, akit társával együtt első fokon életfogytiglani börtönre ítéltek, mert halálra késeltek egy fiatalembert egy putnoki pincében. Az esetről az RTL Híradója számolt be.
RTL Hírek
A taxis nem akarta elvinni a férfit, mert nem volt pénze, ő erre elővett egy konyhakést.
hvg.hu
Néhány órán belül előállították.
hvg.hu
Kínában a rendőrség leleplezett egy bűnözői csoportot, amely 30 millió dollár értékben gyártott és adott el hamisított Lego játékszetteket.
hvg.hu
A Békés megyei Kötegyánban egy elpusztult szarvasmarhát dolgoztak fel, a húst pedig eladták – írta a 444.hu. A rendőrségi forrásokra hivatkozó beszámoló szerint a döghús fogyasztói közül többen megbetegedtek.
hvg.hu
Az ellenzéki párt azt akarja elérni, hogy Magyarországon is büntethetővé váljon az úgynevezett upskirting.
hvg.hu
A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
hvg.hu
A rendőrség szerint B. Ferenc és társai 2019. április 1-jén a Budapest X. kerületében lévő a Liget téren bántalmaztak egy férfit, majd egy fekete BMW-be kényszerítették. Ezután a sértettet tovább bántalmazták és fenyegették, majd szabadon bocsátásáért pénzt követeltek. Az elkövetők később a férfit elengedték. A rendőrök a négy támadó egyikét, B. Ferencet elfogták, a többieket még keresik. Ők azok: Lakatos Kálmán, Szilágyi Sándor és Csömör Henrik
unknown
Most készül a jogszabálytervezet, amely szigorúbban büntetné a jelenleg szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezést. Erről Palkovics László beszélt a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján.
MTI
Egy férfi bement az újpesti rendőrkapitányságra, hogy segítséget kérjen az eltűnt autójával kapcsolatban, de a kapitányságról már gyanúsítottként távozott.
hvg.hu
Tömeggyilkosságért vádat emeltek a 49 halálos áldozatot követelő új-zélandi terrortámadások elkövetője ellen, aki pénteken jelent meg a christchurchi körzeti bíróság előtt, és aki április 5-én áll ismét a bírák elé.
MTI
Az olasz hatóságok nem zárják ki, hogy gyilkosság áldozata lett a 33 éves Imane Fadil, aki azzal szerzett magának hírnevet, hogy rendszeres vendége volt az egykori olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi által szervezett „bunga-bunga” szexpartiknak.
hvg.hu
Az elkövetés idején 17 éves fiú az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését, a bíróság 9 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére ítélte.
hvg.hu
A Pápua Új-Guinea-i rendőrség egyre elkeseredettebben keresi azt a közel háromszáz autót, amelyet az ázsiai és csendes-óceáni térség államfői találkozójának résztvevői használtak a tavalyi csúcs napjaiban.
hvg.hu