#bűncselekmény


Benzinkúton gyújtogatott

A tiszakécskei rendőrök őrizetbe vettek egy 23 éves helyi lakost, aki közveszély okozása kísérletével és rongálással gyanúsítható.













Egy diák volt a kercsi gyilkos

A kercsi műszaki iskola egyik negyedikes diákja volt az, aki géppisztollyal és egy pokolgéppel támadt társaira és a tanárokra. Közben már tizennyolc halálos áldozatról beszélnek a rendőrök, s negyven körül van a súlyos sebesülést szenvedettek száma. Az elkövető később főbe lőtte magát.






Megvan az emu-gyilkos, s már nem nevet

A több mint tíz emu szándékos halálra gázolásával vádolt ausztrál fiatalember szerint autózás közben még vicces dolognak tartotta a madarak levadászását. Jacob McDonald most viszont már nem tartja humorosnak az esetet: számtalan halálos fenyegetést kapott, s hosszú börtönre is ítélhetik.


Már Új-Zélandon is tű van az eperben

Új-Zélandon is kezdik levenni a boltok polcairól az Ausztráliából importált epret, miután az egyik aucklandi szupermarketben is tűt találtak az egyik gyümölcsben. Ausztráliában már napok óta tart a „tűfrász”, s a hatóságok attól tartanak, megjelennek majd a másolók is, akik az első elkövetőt utánozva hasonló cselekményeket követnek el. Közben Ausztráliában 10-15 évre emelték az élelmiszerszennyezés büntetési tételét.