Kilenc év fegyházat kapott, mert kis híján megölte a zárkatársát
A férfi azzal a felkiáltással esett a cellatársainak, hogy „hullazsákba teszlek mindkettőtöket”.
A férfi azzal a felkiáltással esett a cellatársainak, hogy „hullazsákba teszlek mindkettőtöket”.
Katonai kommandók fésülik át a Gilboa börtön térségét, drónokkal, helikopterekkel is keresik őket,. A hat fogoly közös cellában volt, alagutat ásva szöktek meg.
Az Evin börtönben jobbára politikai foglyokat, kettős állampolgárokat, illetve külföldieket tartanak bezárva. A falak mögött brutális bántalmazások zajlanak, amiről most már a nyilvánosság is tud – köszönhetően a hackereknek.
54 kézzel írt oldalon válaszolt Alekszej Navalnij a The New York Times kérdéseire a börtönbeli körülményekről és Oroszország jövőjéről.
K. Róbert nem vonult börtönbe a meghatározott időpontban, ezért keresték a rendőrök.
A német kancellár elfogadhatatlannak tartja az orosz ellenzéki politikus bebörtönzését, de az orosz elnök kitart amellett, hogy Navalnijt nem a politikai tevékenysége miatt ítélték el.
A férfi a lánya négyéves kislányát is megverte, a családját pedig azzal fenyegette, hogy rájuk gyújtja a házat.
Azért kell bíróság elé állnia, mert a hatóságok szerint nem engedélyezett tüntetéseken való részvételre buzdított.
Több döntést nem tudtak meghozni Li Dzse Jong nélkül, aki eddig másfél évet ült börtönben.
Újabb kínai milliárdos bűnhődik, miután szembefordult az állammal, de Jack Mával ellentétben Szun Davu nem úszta meg könnyedén a botrányt. Az agrárvállalkozót, aki a dolgozói jólétre építő üzleti modellt valósított meg, emberi jogi aktivistákat támogatott, és többször is pereskedett az állammal, akkor tartóztatták le, amikor harminc emberrel együtt megpróbálta megakadályozni egy földterülete államosítását.
Jon Schaffer halálos fenyegetéseket is kapott a bent töltött 89 nap alatt.
Azért foglalkoztak ezzel, mert két bíróság egymással ellentétesen döntött. A legfőbb bírói testület úgynevezett jogegységi döntésének érdekessége, hogy elutasította a legfőbb ügyész álláspontját.
Utóbbi követelésüket állítólag teljesítették.
Két cellatársát korábban már helybenhagyta, most az őreire támadt rá D. Csaba.
Az őröknek „nehéz napja volt” a börtönigazgató szerint, mert a koronavírustól tartó fogvatartottak az előző napon a cellák túlzsúfoltsága miatt tiltakoztak.
A februárban Győrben lekapcsolt férfi búcsúlevele alapján túlságosan súlyosnak találta az ítéletét.
A hozzátartozóknak védettségi igazolvány kell a látogatáshoz.
Több uniós és nemzetközi szerv, intézmény, illetve civil szervezetek is készítenek jelentést azzal kapcsolatban, hogy a Coviddal kapcsolatos lezárások hogyan érintették a börtönöket. Kiderült, egyrészt a fogvatartási intézmények digitálisan sokat fejlődtek, másrészt lázadásokat is levertek.
A Blikk szerint azért került az egyik gyanúsított rendőrségi fogdára, mert gyakran kihallgatják. Ő lehet az, akitől beismerő vallomást várnak a rendőrök.