szerző:
Tetszett a cikk?

Újabb kínai milliárdos bűnhődik, miután szembefordult az állammal, de Jack Mával ellentétben Szun Davu nem úszta meg könnyedén a botrányt. Az agrárvállalkozót, aki a dolgozói jólétre építő üzleti modellt valósított meg, emberi jogi aktivistákat támogatott, és többször is pereskedett az állammal, akkor tartóztatták le, amikor harminc emberrel együtt megpróbálta megakadályozni egy földterülete államosítását.

Zárt tárgyalás után 18 év börtönbüntetésre ítélték Kína egyik legnagyobb agrárvállalkozóját, a milliárdos Szun Davut, ami 67 évesen egy kínai börtönben szinte biztosan életfogytiglant jelent,

de ami igazán érdekes ebben a hírben, az az, hogy igazából senki nem tudja, miért.

Az ítélet szerint „zavarkeltésben”, a „kormányzati munka akadályozásában” találták bűnösnek, ami elég nehezen megfogható, pontosan mit is jelent, valamint abban, hogy embereket hívott össze állami szervek megtámadására. Ez utóbbi pont az ügyvédei szerint annyit jelent, hogy családtagjaival és munkatársaival együtt akarták elzavarni a végrehajtókat, akik azért jöttek, hogy egy állami cég számára vegyenek el földterületeket tőlük. De mivel egy igencsak szókimondó, a hivatalos kormányzati állásponttal is gyakran szembeforduló emberről van szó, nem csoda, hogy sokan ebbe azt látják bele: még egy lépés, hogy elhallgattassák az állam ellenfeleit.

De ki az a Szun Davu?

A magyar olvasók valószínűleg nem kapják fel a fejüket erre a névre, Kínában azonban Szun a nagyobb helyi hírességek közé tartozik. Először jó húsz éve került be a hírekbe, amikor az 1984-ben megalapított cégének, az állateledel és műtrágya forgalmazásával kereskedő Dawu Group profitjának egy részét elkezdte abba beforgatni, hogy a környező falvakban megvalósítsa saját utópisztikus álmát a gazdálkodásról és a vidéki Kínáról.

Arrafelé egészen szokatlannak számít az, hogy az alkalmazottaknak a cég ingyen vagy nagyon olcsón szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket kínál, például színházba vagy épp aquaparkba küldi őket. A dolgozóknak ingyen biztosítanak egészégügyi ellátást, a gyerekeiknek pedig oktatást, ami Kínában papíron ingyenes, de a gyakorlatban ahhoz, hogy valaki jó ellátást kapjon, fizetnie kell. A cég a dolgozói jutalmazásában alig használ készpénzt, saját kártyát bocsátott ki, amely a saját szolgáltatási körben vásárolható le.

Mindez azért nem gátolta meg abban, hogy a profitból annyit félretegyen, hogy milliárdossá váljon, de a médiának nyilatkozó alkalmazottak abban egyetértettek, hogy jobb soruk van, mint egy átlagos kínai cégnél lehetne. A népszerűségre pedig szüksége is volt, mert egyre több jogi problémája akadt.

Sun Dawu
AFP / Noel Celis
Szun először 2003-ban került összeütközésbe a törvénnyel, akkor négy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert közel kétmillió dollárnak megfelelő összeget gyűjtött össze a cége számára egy adományozási kampányban - akkor még nem volt divatos szó a fundraising, ma már biztosan így hívnánk -, mégpedig úgy, hogy a központi bank erre nem adott engedélyt. A legnagyobb, napi szintű problémája azonban az volt, hogy a cége terjeszkedéséhez termőföldeket kellett vásárolni, ezt pedig a kínai jog nagyon szigorúan szabályozza és egy olyan bürokráciával bástyázza körül, amivel még a legnagyobb nagyvállalkozók sem mindig tudnak mit kezdeni.

Jang Bin, a Szun család ügyvédje erről az NPR-nek annyit mondott, hogy „a földügyletek közül néhányat nem tökéletesen kielégítően folytattak le”. Szun az elmúlt években többször is konzultált jogászokkal arról, hogy a magántulajdonban lévő cégek hogyan védhetik a jogaikat az állammal szemben hatékonyabban. Erre főleg azért volt szüksége, mert ha egy adásvételi ügyben vita lenne, vagy ha az állam szeretne magának megszerezni egy területet, akkor ott nem sok esélye van egy magáncégnek.

Szun most épp egy ilyen ügy miatt került bajba. Sokszor tartott nagy gyűléseket a vállalata dolgozói között, ahol igazi sztárként szerepelt, és az így jött népszerűségét ki is használta arra, hogy amikor az állam embereket küldött egy-egy földterület kisajátítására, akkor kisebb tömeggel vonuljon ki védeni a területet. Persze nem ostromot kell itt elképzelni, de amikor a kisajátítást néhány tucat ember megpróbálja megakadályozni, annak lehet eredménye. Tavaly novemberben, amikor arról folyt vita, hogy a Dawu Grouptól egy közeli falu önkormányzatával együtt pontosan mennyi földet vehet át használatra egy állami cég, Szun családtagjaival és nagyjából harminc alkalmazottal vonult ki oda, hogy a végrehajtókat távol tartsa, de letartóztatták őket.

Nem nehéz mindebbe belelátni azt, hogy a kínai vezetés nem tűri, ha egy üzletember túlságosan népszerűvé válik. Főleg az után, ha a támogatásáról biztosítja Hszü Cse-jong emberi jogi aktivistát, akit az után tartóztattak le, hogy az elnököt kritizálta a rossz járványkezelésért. Sőt, egyébként is többször megtörtént az elmúlt két évtizedben, hogy elfogott disszidenseknek vagy emberi jogi aktivistáknak Szun fizette az ügyvédeket. Ráadásul az egész egy nagy folyamat része: az elmúlt hónapokban nem ő az első dúsgazdag kínai, aki bajba kerül, miután nem megfelelő személyeket kritizál.

AFP / Noel Celis

Ennek a folyamatnak a külföld számára leglátványosabb lépése az volt, amikor tavaly három hónapra eltűnt Jack Ma, Kína leggazdagabb embere – az Alibaba alapítója ott követte el a hibát, hogy nyilvánosan kritizálta a kínai pénzügyi rendszert és az azt felügyelő hatóságokat. Sokkal rosszabbul járt nála Zsen Cse-csiang ingatlanbefektető, aki tavaly publikált egy cikket, amelyben ugyan nem írta le Hszi Csin-ping elnök nevét, de nem kellett nagy fantázia kitalálni, kire gondolhatott, amikor azt írta, hogy

egy hataloméhes bohóc megpróbál császárnak látszani.

Ez után fél évig nem tudott róla senki semmit, majd amikor a bíróságon feltűnt, önként beismerte, hogy korrupcióban és pénzmosásban bűnös, úgyhogy elítélték 18 évre.

Ami pedig a pénzügyeket illeti: mivel sokan voltak ott, amikor a vállalkozót letartóztatták, azzal vádolták meg Szunt, hogy tömegeket lázít az állam ellen – ez azért is fontos, mert ez a vádpont lehetővé teszi, hogy államosítsák a cégét. A Dawu Groupnál az elmúlt hónapokban már a kormányzat emberei felügyelték a működést, mivel szinte minden cégvezetőt letartóztattak az alapítóval együtt, most az ítélet után már szabályosan is ráteheti az állam a kezét a vállalatra.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!