Nyolcvanezres parkolási bíróságot kapott egy nő, akinek sosem volt autója
Névre szóló borítékban nyolcvanezres csekket kapott munkahelyi címére egy nő, akinek nincs és soha nem is volt autója.
Névre szóló borítékban nyolcvanezres csekket kapott munkahelyi címére egy nő, akinek nincs és soha nem is volt autója.
A házelnök jelentősen megkurtította Szabó Szabolcs tiszteletdíját. Az ellenzéki politikus a 24.hu-nak azt mondta, hogy nem izgatja Kövér László „erősködése”, de vizsgálják a fellebbezés lehetőségét.
Az elektronikus kereskedelem óriása, az Amazon számtalan vonzó és ingyenesnek titulált szolgáltatást is ígér. Ezek egyike a mobilokra és tabletekre is könnyen letölthető, hangsúlyozottan költségmentesnek kikiáltott Candy Crush játék, ami a gyerekek egyik kedvence.
Húsvét előtt nem árt tisztában lenni vele, mi lehet a vége az önfeledt locsolkodásnak.
Egy nem fideszes önkormányzatot leplezett le az állami és az állami hitelből megvásárolt magán-tévécsatorna februárban. Elfelejtették megkérdezni az önkormányzatot, ezért ment a bünti: közzé kell tenniük, hogy kiegyensúlyozatlanul tájékoztattak.
A különböző közlekedési kihágások itthon sem számítanak olcsó mulatságnak, de külföldön járva még a hazainál is durvább pofonokba futhatunk bele.
A színész majdnem légikatasztrófát okozott, de büntetés nélkül megúszta az esetet.
Nem a budapesti kamerák miatt kaphatja egy autós a legnagyobb bírságot. Van olyan szabálysértés, amit 2-3-szor elkövetve már több millió forint lehet a büntetés.
Akkora pótdíjakat fizettet velünk az állam, mint például az osztrákoknál, csak nekünk a feleakkora fizetésünkből kell kinyögnünk. Rendben van ez így?
Már büntetik a bejelentést elmulasztó fuvarozókat az osztrák hatóságok, a bírság több tízezer euró is lehet munkavállalónként – hívta fel a figyelmet a WebEye szerdán, piaci visszajelzések alapján.
Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely az úthasználati díj megfizetésének elmulasztását úgy bünteti, hogy nem veszi figyelembe a jogsértés súlyát, a szabályok bármekkora megsértése esetén átalányösszegű bírság kiszabását írja elő – mondta ki ítéletében az Európai Unió Bírósága szerdán.
Tavaly összesen csaknem kilencmilliárd forint bírságot szabtak ki itthon a rendőrök gyorshajtás miatt.
A Facebook, a Google és a Twitter képviselői egyelőre nem voltak elérhetőek, hogy kommentálják a tervezett változtatásokat.
Nem elég, hogy nem stimmeltek a papírjai, még megvesztegetni is megpróbálta a rendőröket.
A német autógyártó óriás sikeresen kilábalt a dízelmotorok manipulálása miatti világbotrányból. 2016-ban 10,3 millió kocsit adtak el világszerte, ezzel a VW visszaszerezte a világranglista első helyét a Toyotától. De a botrány megtépázta a cég tekintélyét.
Az egyre durvuló gyerekbűncselekményekkel indokolták a kormánypártok, hogy két évvel, 12 évre leszállították a büntethetőségi korhatárt. A 2013-as módosítás óta az derült ki, hogy többnyire kisebb súlyú rablásokért kerülnek bíróság elé a 12–13 évesek.
Egyetlen nap alatt több mint 600 ezren nézték meg az esetről készült videót.
630 millió dollárt fizet ki Németország egykori büszkesége egy-egy amerikai és brit pénzügyi ellenőrző hatóságnak, mert a Deutsche Bank moszkvai irodáján keresztül több milliárd rubelt mostak tisztára New Yorkban és Londonban.
Bucsek Gábor beszélt a leukémiás kislány apjával, akit megbüntettek a szmogriadó idején a rendőrök. A rendőrség szerint a férfi azt szeretné, ha a fejleményekről már nem tájékoztatnák a sajtót.
Ilyen felhívást is ritkán láthattunk még, mint amilyet Bucsek Gábor közzétett.