#cm

Hűtőorigami – az élelmiszerpazarlás elkerülésének lépései a vásárlástól a tárolásig
 

Hűtőorigami – az élelmiszerpazarlás elkerülésének lépései a vásárlástól a tárolásig

Ha ma belenézek a hűtőmbe, és összehasonlítom a látványt az évekkel korábban tapasztaltakkal, hatalmas a különbség. Ennek a legfőbb oka pedig az, hogy az eltelt idő során sokkal tudatosabb lettem, ami az élelmiszervásárlást és -pazarlást illeti: átgondolom, hogy mit és mikor veszek, azt hol és hogyan tárolom majd és használom fel. A HVG BrandLab szerzőjének szubjektív beszámolója a konyhából.

SPAR SPAR

Van egy nagy előnye a kis cégeknek a nagyokkal szemben
 

Van egy nagy előnye a kis cégeknek a nagyokkal szemben

Legerősebb riválisaikkal is sikerrel vehetik fel a versenyt a kis- és középvállalatok az AWS hivatalos partnerei, az Invitech és a TD SYNNEX támogatásával, akik segítenek az ügyfeleknek teljes mértékben kihasználni az AWS által kínált lehetőségeket és felgyorsítani a felhő felé vezető utat.

Invitech Invitech

A kutatók már tudják, hogyan vásárolunk, szórakozunk és dolgozunk 10 év múlva
 

A kutatók már tudják, hogyan vásárolunk, szórakozunk és dolgozunk 10 év múlva

A technológiai fejlődés, a természeti értékek megőrzésének igénye és a gazdasági környezet változásai folyamatosan újabb és újabb kihívásokat gördítenek a cégek elé. A több milliárdos fejlesztéseket azonban nem lehet napi szinten újratervezni, módosítani. A leglátogatottabb hazai ingatlanokat kezelő Gránit Pólus vezetője szerint ezért a projektek felelős működtetéséhez időben fel kell ismerni azokat a trendeket, ügyeket, amelyek 10-15 éves időtávon vagy akár azon túl határozzák meg az életünket. A szakember szerint jelenleg négy olyan megatrend látható, amelyek segítenek alkalmazkodni a gyors környezeti, technológiai, gazdasági változásokhoz.

Gránit Pólus Gránit Pólus

A vas felszívódását gyógyszerek és ételek is gátolhatják
 

A vas felszívódását gyógyszerek és ételek is gátolhatják

A vas nélkülözhetetlen ásványi anyag: alapvető szerepet játszik a hemoglobin termelésében, amely oxigént szállít a szövetekbe, hogy a sejtjeink energiát termelhessenek. A vasbevitel kézenfekvő módja az egészséges és kiegyensúlyozott étrend, amely vasban gazdag ételeket tartalmaz. Emellett azonban lényeges odafigyelni arra, mi számít ideális vasbevitelnek a saját szervezetünk számára.

Maltofer Maltofer



 

"Ma már nem lehet csak állami feladat az egészségünkről való gondoskodás"

Mennyire vagyunk tudatosak mi, magyarok az öngondoskodás terén? Milyen mértékben változtatott a covid az egészséggel kapcsolatos gondolkodásunkon? Vajon a jövőben nagyobb szerepet fog kapni Magyarországon az egészségbiztosítás? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Generali személybiztosítási üzletágának vezetőjével, Schaub Erikával.

Generali Generali

Autófenntartás kontra autómegosztás: mennyi az annyi?
 

Autófenntartás kontra autómegosztás: mennyi az annyi?

Aki autót vásárol, nagyjából tisztában van azzal, mekkora összegre lesz ehhez szüksége, ám a gépkocsi fenntartásával járó költségekbe sokan nem gondolnak bele. Felmerülhet a kérdés, nem éri-e meg jobban autómegosztó szolgáltatást igénybe vennünk. Lássuk, mit mondanak a számok!

GreenGo GreenGo


„A táblákon pedig lövésnyomok” – a háború ma is tart, akkor is, ha nem beszélünk róla
 

„A táblákon pedig lövésnyomok” – a háború ma is tart, akkor is, ha nem beszélünk róla

Több mint egy éve tart a háború Ukrajnában. Ez alatt az idő alatt több millió menekült érkezett az országba, ma is jelentős számban lépik át a határt nap mint nap, vannak, akik azóta itt élnek, dolgoznak és reménykednek, hogy mihamarabb visszatérhetnek hazájukba. Az idő múlásával azonban egyre kevesebb hír szól a mai napig is tartó pusztításról, a velünk élő menekültekről vagy épp az Oroszországot szankcionáló intézkedésekről.

Renew Europe Renew Europe



Megalapította az ország kedvenc baba-mama áruházát, most elmondja a titkát
 

Megalapította az ország kedvenc baba-mama áruházát, most elmondja a titkát

Az elmúlt években robbanásszerű növekedés történt az e-kereskedelmi piacon, a szektor hihetetlen sebességgel és dinamikusan fejlődött, amire a pandémia csak még jobban ráerősített. Ki van könnyebb helyzetben: aki most lép be, vagy aki már évek óta jelen van? Milyen követelményeknek kell megfelelnie egy piacvezető webshopnak, és hogyan tudja támogatni, sőt növelni a kapacitásait egy fulfillment logisztikai szolgáltató? Mikor érkezhet el a csúcspont és milyen prognózissal számolnak a szereplők az idei évben? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Csereklei Zoltánnal, a Pelenka.hu alapítójával, és Táncsics Andrással, a Boxy Zrt. vezérigazgatójával.

Boxy Group Boxy Group

A rugalmas energiahasználat egyenes út a plusz bevételhez
 

A rugalmas energiahasználat egyenes út a plusz bevételhez

„Hiszünk abban, hogy a legolcsóbb energia az el nem fogyasztott energia” – osztja meg cége ars poeticáját Tóth Zoltán, az E.ON egyedi ügyfél és települési megoldások értékesítési vezetője. Méghozzá egy viszonylag újkeletű szolgáltatásuk, a fogyasztás szabályozása kapcsán. Hogy ez mi fán terem, hogyan és mennyiben tud hozzájárulni az energiahasználat optimalizálásához? Ez is kiderül az alábbi interjúból.

E.ON E.ON

Nem mindegy, hogy milyen gyorsan záródik a kapu
 

Nem mindegy, hogy milyen gyorsan záródik a kapu

„A vállalatok több mint 80 százaléka szerint energiahatékonyságot növelő beruházásokra is szükség van a versenyképesség fenntartásához.” – jelenti az Ernst & Young, a magyarországi közép- és nagyvállalatok körében készített felmérésében. Az ipari vállalatok energetikai beruházása akár éven belül is megtérülhet a fűtési és hűtési költségek megtakarításával. Ezzel a vállalatok jelentős versenyelőnyre tehetnek szert most és az elkövetkező években. Hogyan tudják hatékonyabbá tenni az energiafogyasztásukat? Ennek jártunk utána.

EFAFLEX Hungária Kft. EFAFLEX Hungária Kft.

„A rendeletek szaladnak a technológia után”
 

„A rendeletek szaladnak a technológia után”

Napjaink egyik legizgalmasabb területét a pénzügyek és a technológia metszéspontjában találjuk, de nagy kérdés, hogy a jogi háttér hogyan tud igazodni ehhez a dinamikusan változó területhez. Interjúnkban a friss fintech-trendekről és a szabályozást érintő legfontosabb kérdésekről dr. Papp Erikát, a CMS vezető partnerét és pénzügyi csoportjának vezetőjét, valamint dr. Horváth Katalint, a CMS technológiai jogi csapatának szenior tanácsadóját kérdeztük.

CMS Budapest CMS Budapest

„Mindig hagyták, hogy az legyek, aki szeretnék lenni”
 

„Mindig hagyták, hogy az legyek, aki szeretnék lenni”

A műsorvezetőt és rendezőt már több mint húsz éve láthatjuk a képernyőn, és ez idő alatt megtanulta kezelni az életformájával járó nehézségeket. De hol érzi magát a legnagyobb biztonságban, és hogyan adja át a szüleitől hozott értékeket a gyerekeinek? Egyáltalán mennyire érzi magát otthon egy színpadon, és hogyan éli meg a rendezéssel járó stresszt? Till Attilával beszélgettünk.

Volvo Volvo

„A legfontosabb az, hogy egy sportoló érezze, bíznak benne”
 

„A legfontosabb az, hogy egy sportoló érezze, bíznak benne”

Évtizedes sportolói és edzői karrier áll mögötte, az ő vezetésével sikert sikerre halmozott a vízilabda válogatott. De vajon mi a titka? Mi az, ami a legfontosabb egy edző számára? És mi az, ami abban segít, hogy a játékosok a legjobbat hozzák ki magukból? Hogyan támogat és motivál az, ha a sportoló biztonságban érzi magát? Kemény Dénessel beszélgettünk.

Volvo Volvo

Az IT-biztonság nem az üzleti siker kerékkötője, épp ellenkezőleg
 

Az IT-biztonság nem az üzleti siker kerékkötője, épp ellenkezőleg

Az IT-biztonság területén a „védekező oldal” mindig egy lépés hátrányban van a támadókhoz képest, hiszen az új módszerekre, trükkökre meg kell találni a legjobb lehetséges választ, megoldást. Persze, megfelelő szakértelemmel legalább arra fel lehet készülni, hogy ne érje váratlanul a támadás a szervezeteket, de ehhez az új technológiák ismerete is elengedhetetlen. Az alábbiakban a 2023-as évre várható, az IT-biztonsággal kapcsolatos trendeket nézzük végig, valamint azt, hogy milyen lehetőségei vannak egy biztonságtudatos cégnek, vállalkozásnak.

Telekom Telekom

A legjobb biznisz a meg nem kötött rossz üzlet – sikeres vállalkozók tippjei
 

A legjobb biznisz a meg nem kötött rossz üzlet – sikeres vállalkozók tippjei

Mi lehet a közös egy sajtműhelyben és egy fine art nyomdában? Az, hogy mindkettőt a nulláról, a családi házban kialakított műhelyből, a kezdeti nehézségeken átbukdácsolva, folyamatosan – a mai napig – tanulva és fejlődve álmodta és valósította meg a tulajdonosa. A titkokról és tippekről kérdeztük Kun Anitát, a Csíz Sajtműhely tulajdonosát és Kovács Szabolcsot, az Im Art Gallery tulajdonosát.

Telekom Telekom