A győri Fidesz az Orbán-unokákkal dicséri a családtámogatásokat
Így sikerült illusztrálni, mennyire támogatják a családokat.
Így sikerült illusztrálni, mennyire támogatják a családokat.
Vizsgálja felül a kormány a nyugdíj és a nyugdíjkorhatár számításának módját, hogy több idős dolgozhasson, de jusson több nyugdíj a gyerekeseknek, a háromgyerekes anyáknak pedig biztosítsanak szja-mentességet – áll a Magyar Nemzeti Bank 203 oldalas javaslatcsomagjában. Matolcsy György vezetésével arról is írtak: halasztani vagy törölni kell már meghirdetett, de el nem indult állami kiadásokat, az embereket pedig rá kell venni, hogy a megtakarításaik egyre nagyobb részét tegyék magánegészségügyi vagy nyugdíjmegtakarításokba.
A kormánypárt és az ellenzéki összefogás is a családtámogatások folytatását ígéri. A jelenlegi inflációs és gazdasági helyzetben azonban felmerül a programok átalakításának a kényszere is. Több támogatás az idén magától ki is futna. A Bank360.hu összesítette, mi a tét a családtámogatásoknál.
Egy világjárványból indult és egy háborúban folytatódott a parlamenti választásokat megelőző kampány, annak témáit is meghatározta a különleges helyzet. A magyar gazdaságot, politikát és társadalmat érintő problémák ettől azonban még velünk maradtak. Cikksorozatunkban ezeket vesszük számba, és azt, mennyire képes vagy akar eltávolodni az ellenzék az elmúlt 12 évet meghatározó fideszes politikai irányvonaltól.
Emmy Eklundh svéd populizmuskutató a hvg360-nak adott interjúban arra hívja fel a figyelmet, hogy – mintha csak Orbán Viktor emlékezetes mondatát idézné – a Fidesznél nem azt kell figyelni, amit mond, hanem amit csinál: bár a pozitív családpolitika üzenete cirógatja a lelket, valójában a patriarchátusért vívott harcról szól, arról, hogy az erős férfiak megvédjék azt, ami az övék – a nőket, a gyerekeket és a nemzetet. Eklundh nem lát semmi különöset abban, hogy a Fidesz a maga módján pénzt oszt, szerinte jó helyen nyitotta ki a fasizmus tankönyvét. Azt viszont furcsállja, hogy az ellenzék a bizonytalan választók megnyerése érdekében felveszi a jobboldal témáit, mint mondja, hazai pályán nem lehet legyőzni a Fideszt, ellenfelének erre inkább egyfajta radikális baloldali politikával lehet esélye.
Folytatta a családlátogatást a miniszterelnök.
Novák Katalin szerint így könnyebb lesz eligazodniuk az igénylőknek.
A minimálbérhez kötött családtámogatások összege automatikusan emelkedik, a gyermekek otthongondozási díját pedig felviszik a minimálbér szintjére.
Ötszáz forint közelében jár a benzin átlagos ára; a kormány választás előtti osztogatása még jobban növelheti az inflációt; a miniszterelnök és a kormánysajtó is állítja, közel jár az állam a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlásához. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A miniszterelnök-helyettes erről a Kossuth-rádióban beszélt.
A családtámogatásokra és az adó-visszatérítésre szavaztak a legtöbben. A politikai kérdőívet a kormány közlése szerint közel 1,5 millióan töltötték ki.
A támogatást a nem önkormányzati bölcsődékbe járó gyerekek után lehet kérni.
Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan ismét emelkedett a babaváró hitel ügyleti kamatát meghatározó referenciaérték, az augusztus elején közzétett 1,98 százalék megközelítette a 2 százalékot, amire utoljára a 2019-es induláskor volt példa. Ennek következtében tovább emelkedik az öt év után visszafizetendő összeg is azoknak, akik nem teljesítik a gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket.
Sok igénylő panaszkodik, hogy a kincstár a 30 napos határidőn túl fizeti ki a megigényelt otthonfelújítási támogatást. A kincstár szerint ilyesmi jellemzően akkor fordul elő, ha hiánypótlásra van szükség. Eddig már közel 19 ezer igénylést adtak be összesen 30 milliárd forintra. Az átlagos igényelt támogatás 1,6 millió forint.
Hidegháborúról, hitelmoratóriumról, az egészségügy és a honvédség átalakításáról, illetve a magyar vakcinagyárról is beszélt a hvg.hu kérdéseire Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfón.
Ennél azonban fontosabb, hogy az EU tagállamai tízéves programot fogadtak el a munkanélküliség és a szegénység csökkentésére.
Évek óta slágertéma a gyermekvállalást ösztönző csok és a hozzá kapcsolódó kedvezmények, emellett azonban kevesebb szó esik az esetleges visszafizetés következményeiről – pedig egy ilyen fordulat jelentősen megnövelheti a családok kiadásait. Mire lehet egyáltalán számítani, ha visszafizetésre kerül a sor? Mekkora összeget jelent a családok számára, ha nem születnek meg a vállalt gyerekek? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Bank360.hu elemzői.
A gazdaság újraindítását a demográfiai következményekre figyelemmel kellene megtervezni, ám erre nem mutatkozik hajlandóság – tapasztalja Benda József demográfus, a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Alkotó Műhely vezetője.
Kockaházak felújításához és új házak építéséhez is lehet letölteni tervrajzokat a Nemzeti Mintaterv Katalógusból.