Erős földrengés volt Japánban, cunamiriadót adtak ki
Akár egy méter magas szökőár is várható.
A NASA kutatói francia szakemberekkel közösen elemezték a SWOT nevű műhold adatait, amely megmutatta, milyen hatással volt az óceán vizére a kamcsatkai 8,8 erősségű földrengés.
HVG
Hasonló méretű lehetett a vízszintes elmozdulás a 2011-es japán földrengés után a szakértők szerint.
HVG
A kikötő egyik mólóját is eltörte a vihar.
HVG
Egyelőre nem egyértlemű, hogy van-e összefüggés a kettő között, de a vulkán már napok óta aktivitás jeleit mutatja.
HVG
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Az amerikai partok mentén nagyjából egyméteres hullámokat keltett a hajnali földrengés.
HVG
Japán Csiba városának strandján négy bálna vetődött partra, és úgy tűnik, csak emberi segítséggel tudnak majd visszajutni a vízbe.
HVG
A fukusimai atomerőmű 20 kilométeres körzetében evakuálták az embereket, a szökőár Kalifornia felé tart.
HVG
Hawaii területén is szökőárriadót rendeltek el.
HVG
HVG
MTI
Oahun regisztrálták a legmagasabb hullámot, ami 1,21 méter volt.
HVG
Alig 10 nap telt el a legutóbbi pusztító földrengés óta, a riasztás kiterjed Japánra és az Egyesült Államokra is.
HVG
A legnagyobb veszély már elmúlt, a több tucat utórengés már egyre kisebb erejű volt és közben a cunamiriasztást is visszavonták.
HVG
Egymást követik a földrengések Japánban a Tokora-szigeteknél, még éjszaka is hallani a morajlást a tenger felől. A helyiek már aludni sem mernek.
HVG
Cunami-óriáshullámnak néztek egy különleges felhőt.
hvg.hu
Egészen 2004-ig úgy gondolták a szakemberek, hogy az Indiai-óceánon alacsony a szökőárveszély, ennek megfelelően az emberek sem voltak rá felkészülve. Húsz éve karácsonykor a világ borzalmas leckét kapott.
Dán kutatók szerint példátlan hatása lett a globális felmelegedésnek Grönland keleti részén, ahol egy olvadó gleccser miatt roppant meg és omlott össze egy hegycsúcs. A hatását az egész világon érezni lehetett.
HVG
51 ezer embert szólítottak fel otthona elhagyására.
MTI
Házak, villanyoszlopok dőltek össze, utak repedtek szét.
hvg.hu
Az ország egy részében akadoznak a telekommunikációs szolgáltatások, a vasútvonalakat leállították, légi járatokat töröltek.
hvg.hu