Egy válogatás, amely bemutatja Beethoven másik arcát, a romantikusat

Orbánék retorikájában már megvalósult az egypártrendszer, a Fidesz nem lehet ellenzékben, és ez most már nem lózung, hanem kézzelfogható politika – ezt erősítették meg az elmúlt napok eseményei is. Az eszközökben pedig nem válogatnak: ha nem megy az utcai megfélemlítés, következik az anyagi és jogi ellehetetlenítés.

Csak egy csoda mentheti meg a francia kormányt, de úgy tűnik, nincs ilyen a láthatáron. A politikai válság pedig akár mélyebb pénzügyi válság felé is sodorhatja az országot, ami megrázhatja az Európai Uniót is.

Basar Asszad volt elnök a jelek szerint végleg feladta, és vannak arra utaló jelek, hogy a lázadók vezetője, Abu Mohamed al-Dzsolani békés átmenetre törekszik. Az eredményes villámháború alapjaiban rajzolhatja át a Közel-Keletet. Az iszlamista lázadók győzelme nem jelenti a feldarabolt Szíria egységét, de óriási csapást mért az orosz érdekekre, Iránra és a libanoni Hezbollahra.

A Nemzeti Tömörülés összeállt a vele szemben ellenséges szélsőballal, hogy kilőjék a jobboldali miniszterelnököt. Ilyesmi nem fordult elő 62 éve.

2024 Krónikája című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel. Negyedévenként haladunk, ez az 2. rész.

A magyar történeti tapasztalat egyetlen hagyományt ismer: a dominanciát. Nem csoda, hogy az 1990 utáni sokpárti kísérletet szinte azonnal elutasította a magyar társadalom – hiába akart az elit kompromisszumos, erős versenyen alapuló politikai rendszert. Az egyetlen domináns párt iránti igény tehát nem a NER-rel kezdődött újra, hanem jóval hamarabb. Mi kellene ahhoz, hogy mégis megvalósuljon a sokpártrendszer Magyarországon?