Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban november 17-én

A lemezen tizenhat vadonatúj dal mellett egy Rolling Stones feldolgozás is helyet kapott.

  • MTI MTI
Hobo lemezbemutató koncert lesz a Nemzeti Színházban november 17-én

A Nemzeti Színházban mutatja be a Hobo Rádió című új albumát Földes László Hobo, november 17-én.

A lemezen tizenhat vadonatúj dal mellett egy Rolling Stones feldolgozás, a Satisfaction is helyet kapott – közölték a koncert szervezői.

A lemez első felében vidámabb számok kaptak helyet, amelyek közül néhányat az énekes-dalszerző nemrégiben bemutatott már Az utcazenész című önálló estjén. Az album második felében komoly hangvételű dalok szólalnak meg.

"Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni. A régebbi idők és dalok mellett azt is felmutatja majd, hová jutottam, hol tartok most" - idézi a közlemény a művészt, aki hozzáteszi, "a vicces és gunyoros visszaemlékezések, az emberi természet rohamos romlása, a fájdalmas veszteségek mellett az ezeknél sokkal fontosabb dolgok, a szerelem, a szeretet, a hűség, a hazaszeretet dalai is elhangzanak majd".

Hobo jelenlegi együttesének tagjai közül a gitáros Kiss Zoltán, a billentyűs Nemes Zoltán és a basszusgitáros György Attila is szerepel a zeneszerzők között. Hozzájuk csatlakozott hét szám erejéig Madarász Gábor, aki legutóbb a Circus Hungaricus című lemezen dolgozott együtt alkotótársként Hobóval, és aki a lemezbemutató koncerten is fellép majd.

A Hobo Rádió című albumot november 16-án, csütörtökön 17 órától dedikálja a szerző az MG Records lemezboltban.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.