#dokumentumfilm

Ettől a 7 filmtől biztosan máshogy fogjuk látni a világot

Az ország, amelyet egy napra leállítanak a nők, a globális és ipari méretű egyetemi csalás működése, egy háborús fotós dilemmái a család és a hivatása között, továbbá afgán nők, vietnami-amerikai árvák, tel-avivi étteremalapítók és a Femen egykori vezéralakjának elképesztő történetei – január 24-től hatvan filmmel indul a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF). Ezek közül ajánlunk néhányat.




A sötétségből a fénybe: dokumentumfilmen a leégett Notre-Dame újjáépítése

Öt évbe telt a katedrális restaurálása, ami Európa egyik legösszetettebb ilyen projektje volt. Most látványos drónfelvételeken követhetjük végig, milyen út vezetett a kezdetben siralmas állapotoktól a hajdani pompa visszanyeréséig, bepillanthatunk a restaurátorműhelyekbe, és az is kiderül, hogy mit találtak régészek a templom alatt, vagy, hogy az építkezéshez használt tölgyfákat miért csak télen, újhold idején vághatták ki.









Krasznahorkai László: „A fejemben végtelen hosszú mondatok futnak” – Doku360

Doku360 sorozatunkban 2021-ben jelent meg három részben A báró hazatér, Breier Ádám portréfilmje a folyton új utakat kereső alkotóról, Krasznahorkai Lászlóról. A most irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett író beszélt arról, milyen viszonya van regényei szereplőivel és miért tartja valós figurának például Raszkolnyikovot. Elmondta, hogyan épül be regényeibe a valóság, de felelevenítette gyermekkorát és családi tragédiákat is. A báró hazatér, első rész.





„Azt sem tudták, mitől kell félni, és nyilván jöttek a pofonok is” – hogyan lett belőlünk Fesztiválország?

Szeptember 18-án kerül a mozikba a magyar fesztiválkultúra történetét feldolgozó, Fesztiválország című zenés dokumentumfilm. Hogyan alakult ki a „fesztiválország”, miért és hogyan rendeződik át manapság a hazai fesztiválpiac? Szeretnek-e egyáltalán a fiatalok fesztiválozni, és valóban nem isznak már annyit a bulizók? Csizmadia Attilával, a film rendezőjével beszélgettünk.