Dokumentumfilmet forgat Curtis életéről Jimy J. Hollywood
Azt ígérik, a Majkával való szakításról „exkluzív és őszinte pillanatok” lesznek benne.
HVG
Dokumentumfilm készül Curtis életéről – írja a Bors. A lapnak az elsősorban kliprendezőként befutott, Jimy J. Hollywood néven ismert rendező arról beszélt, hogy már öt éve elkezdték forgatni a filmet, de azt még nem tudják, hogy mikor fogják befejezni.
A projekt kezdetekor a rapper még Majkával zenélt együtt. A rendező azt ígéri, hogy a filmben lesznek majd „exkluzív és őszinte pillanatok” a szakításukról, ahogy azt is végigkövethetik a nézők, hogy Curtis „miképpen szedte össze újra magát, hogyan boldogul egyedül, és építi fel saját zenekarát”. A magánélete is „kendőzetlenül fog megjelenni”, emellett a zenész őszintén beszél édesapja elvesztéséről és arról, hogy a mai napig nem tudja feldolgozni a történteket.
A film lezárása még képlékeny, de az már kiderült, hogy „monumentálisra” tervezik. Arról maga Curtis nyilatkozott a Borsnak, hogy örülne, ha például egy arénakoncerttel fejezhetnék be a nagy művet.
Egyre több a vendégmunkás, miközben a hazai munkaerő-tartalék – a kormány ígéretével szemben – nem apad. A tartaléksereg aligha aktivizálható, nagyszámú új munkahely pedig nem keletkezik.
Disznóságok lehetnek az uniós költségvetés tervezetében, ha egyszer az ukránok bent lesznek az EU-ban, nem lehet majd őket kitenni onnan – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádiónak.