Vádemelés nélkül elengedték a gatwicki drónok ügyében őrizetbe vett két embert
Együttműködtek a rendőrséggel, és már nem tartják gyanúsítottnak őket.
Együttműködtek a rendőrséggel, és már nem tartják gyanúsítottnak őket.
Folyamatos a forgalom a londoni reptéren, amely drónok miatt 33 órán át volt zárva.
Ismét leállítottak a forgalmat a londoni Gatwick repülőtéren, miután újabb drón tűnt fel a légikikötő környékén.
Magánakció eredménye lehet a londoni Gatwick repülőtér megbénítása, amelyet 33 órán át tartottak zárva, mert drónokat észleltek a légtérben.
A reptér arra gyanakszik, hogy szándékos szabotázs a drónok reptetése. A fennakadás 110 ezer utast érint.
A repülőtér tájékoztatása szerint csütörtök reggelig tízezer utast érintett a zárlat.
A Wing névre hallgató, csomagszállításra alkalmas drónok a Google szerint egy 1,5 kilogrammos csomagot percekkel a rendelés leadás után képesek kiszállítani.
A saját készítésű drónok között is nagyon különlegesnek tűnik egy amerikai elektromérnök Flex-Plane nevű fejlesztése.
Az E.ON öt üzemében kezdték meg a dróntechnológia alkalmazását a szakemberek. Az energiaszolgáltató célja, hogy szakértői tudását és tapasztalatát a dinamikusan fejlődő technológiai innovációk alkalmazásával ötvözze. A dupla kamerával felszerelt ipari drónok emberi szemmel nem érzékelhető eltéréseket is kiszűrnek, így a villamos hálózaton keletkező hibák korai beazonosítására az eddigieknél jelentősen hatékonyabb lehetőséget adnak.
A vagyonvédelem területén bevethető drónokkal kísérletezik több cég is. Olyan beltéri egységeket építettek, amelyek mindig utántöltik magukat, képesek élő videót sugározni, és az előre telepített kamerákkal szemben a rejtett zugokba is be tudnak lesni.
Jelenleg az innovatív és előrelátó gazdák kiváltsága a termőföldek feltérképezése a levegőből, de hamarosan általánossá válhat. A kérdés már csak az, milyen messziről érdemes szemlélni a veteményest.
Átvitt értelemben is új magasságokba emelkedett a légi fényképezés a pilóta nélküli légi járművek, azaz a drónok megjelenésével. Az idei drónfotóverseny díjnyertes képei tényleg lélegzetelállítóak.
Eltűnt személy és elszökött medve kereséséhez is használtak az elmúlt hetekben Magyarországon drónokat. De a fejlesztőműhelyekből már a jövő szivárog: a következő évek az intelligens drónok lehetőségeiről és veszélyeiről fognak szólni.
Biológiai motivációjú algoritmusokat és az evolúció elvét használták az új csoportos drónvezérlés megalkotásához az ELTE kutatói, akik a nagy egyedszámú drónrajok önszerveződő repülése terén elér eredményeikkel címlapra kerültek.
Eltűnt személy és elszökött medve kereséséhez is használtak az elmúlt hetekben Magyarországon drónokat. De a fejlesztőműhelyekből már a jövő szivárog: a következő évek az intelligens drónok lehetőségeiről és veszélyeiről fognak szólni.
Kémkedés ellen kiképzett szakemberek is vigyáznak az oroszországi világbajnokságon szereplő brazil labdarúgó-válogatottra.
A jövőben nem lehet majd csak úgy drónokat reptetni az EU területén az Európai Parlament vonatkozó szabálytervezete szerint, ami azt is kimondja, hogy bizonyos kategória felett az irányítóknak képzésen kell átesniük, ha használni akarják légi eszközüket.
Radikálisnak tűnő ötletektől az egészségügyi problémákon át számos területtel foglalkozik az Amazon berkein belül működő, Grand Challenge néven illetett speciális csapat, melynek nem kisebb célja van, mint megoldást találni a világ jelenlegi és várható kihívásaira.
Az alábbi drónt nem kell állandóan hazahívni és feltölteni, akár egy éven keresztül szárnyalhat a levegőben.
A Wien Energie innovációs projektje keretében ipari drónokkal ellenőrzik a szél- és naperőműveket, valamint a hőerőművek kéményeit Bécsben. Így senkinek sem kell a magasba másznia, és sokkal rövidebb időre kell leállítani a létesítményt.