Üvegszilánk, dörzsidarab volt a gyerekek ebédjében, bezárták az iregszemcsei főzőkonyhát
Az ügyben a rendőrség és a kormányhivatal is vizsgálódik.
Az ügyben a rendőrség és a kormányhivatal is vizsgálódik.
A gyerekeknek be kell érniük két szendviccsel.
Szuga Szeigo négy magas beosztású minisztériumi illetékest vendégelt meg, fizette a taxiszámlájukat, és ajándékokat is adott nekik.
Eddig kifejezetten büntették az ezt megengedő cégeket.
A miniszterelnök a gyöngyöspatai ebéd időpontjában Portugáliában lesz a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű tanácskozásán.
A polgármester szerint a csontkukacok nem az iskolában kerültek a gyerekek ebédjébe.
A kis hanoi kifőzdében Obama is ebédelt már egyszer, bár mindössze 1100 forintba kerül egy étel.
Az önkiszolgáló menza nem étterem – írja a Miniszterelnökség.
Sőt, mindenki szelfizhetett vele, aki akart.
Ferenc pápa terített asztallal várta a nélkülözőket a római Szent Péter-bazilikában tartott legutóbbi vasárnapi miséje után.
Van ingyenebéd – ha nem is mindenütt és nem is mindig. De mit és kinek akart ezzel üzenni az ismeretlen jótevő?
Emelkedettség ide vagy oda, délben az ünneplő képviselő gyomra is megkordul.
A megkérdezett iskolaigazgatók szerint a megemelkedett óraszámok miatt komoly szervezést igényel, hogy minden diák kényelmesen leülhessen ebédelni.
A bromance még mindig tart: Kanada miniszterelnökénél járt az amerikai exelnök, az éttermi találkozóról pedig már most örökzöldnek tekinthető fotók is készültek.