Kitalálták, hogyan lehet a sült krumplit 90 százalékkal egészségesebben sütni
Sokak kedvelt étele a sült krumpli, ami azonban a magas zsírtartalma miatt nem tartozik az ajánlott ennivalók közé.
Sokak kedvelt étele a sült krumpli, ami azonban a magas zsírtartalma miatt nem tartozik az ajánlott ennivalók közé.
HVG
Lenkei Zsolt neurofarmakológus és francia fizikusok összefogásából jött létre egy új diagnosztikai eszköz, amivel nagyobb felbontású képet kaphatnak az orvosok az agyi folyamatokról, és jóval olcsóbb, mint az MRI.
Ígérete szerint az egészségügyben dolgozók szabadon nyilatkozhatnak, az őszinteség nem kockázat, hanem kötelesség lesz.
HVG
A férfi éppen a XIII. kerületi gyógyszertárban vásárolt, amikor megállt a szíve.
HVG
A kórház vezetése szerint a patika a katolikus egyház tanítását követő intézményként, a hatályos jogszabályoknak megfelelően működik.
HVG
Fiatalabb bőr, makacs zsírpárnák, gyorsabb felépülés és látványosabb regeneráció – az interneten ma szinte minden problémára kínálnak valamilyen peptidet. A tudományos kép azonban ennél jóval összetettebb. A peptidek között vannak régóta használt gyógyszerek, kozmetikai hatóanyagok és olyan felkapott injekciók is, amelyek mögött egyelőre nincs meggyőző humán bizonyíték. Cikkünkben Dr. Mező Gábor D.Sc., tudományos tanácsadó, a HUN-REN–ELTE Peptidkémiai Kutatócsoport vezetője segít szétválasztani a tudományos eredményeket a drága ígéretektől.
Megdőlt az évtizedes szépségideál, miszerint a nőknek törékenyeknek, légieseknek kell lenniük – az egészségük érdekében ugyanúgy szükségük van izomszövetekre, mint a férfiaknak. 40 év felett a nőknek érdemes másképp edzeniük, mint korábban, de mik a legfontosabb tudnivalók? Góg Anikó nőifitnesz-szakértő mondta el.
Új terápiák – köztük daganatellenes, autoimmun és ritka betegségekre adott készítmények – kerülnek be a rendszerbe.
A korai sikeres diagnózissal nagyságrendekkel több esetet fedeznek fel, a hátrányos helyzetben élőkre azonban ez a legtöbb esetben nem igaz. Melyek a szklerózis multiplex főbb tünetei, és mi lehet az első jele?
Rhonda Patrick nem azért lett a longevity egyik legismertebb szereplője, mert könnyű válaszokat ad. Épp ellenkezőleg: részletesen, kutatásokra támaszkodva és feltűnő óvatossággal magyarázza el, hogyan hatnak a mindennapi döntéseink a szervezet működésére. Egy olyan közegben, ahol a hangerő gyakran fontosabb a hitelességnél, ez önmagában ritka érték.
A megkérdezett 18–59 éves magyar nők 67 százaléka tapasztalt már valamilyen, a szexualitáshoz kapcsolódó nehézséget – derül ki egy hat európai országot érintő nemzetközi kutatásból.
Manapság forrongó, izgalmas tudományos terület a változókor kutatása, amivel sokat nyerhetnek a nők, mert egyre több adat és egyre több készítmény áll a rendelkezésükre, hogy senkinek ne kelljen hosszú éveken át szenvedni a tünetektől – állítja Halmos Amrita szülész-nőgyógyász, endokrinológus. Miért ilyen kevés a menopauzára szakosodott orvos? Enyhülnek-e a menopauza tünetei, ha egészségesen élünk?
Négymillió ember adatait és közel harminc tanulmány eredményeit vetette össze egy nemzetközi kutatócsoport, hogy megvizsgálja, a szív- és tüdőrendszer működése hogyan hat a mentális zavarok és a demencia kialakulására.
A Seychelle-szigeteken élő poszáták vizsgálatával bizonyították be brit kutatók, hogy a szoros szociális kapcsolat nemcsak a mentális egészségnek jó.
HVG
Ritkán halálos, de nagyon fájdalmas betegség az övsömör. Létezik ellene oltás, amit Németországban ingyen adnak a rászorulóknak, Magyarországon azonban szinte ismeretlen. Pedig a vakcina az időskori szellemi hanyatlástól is védhet. Miért logikus, hogy összefüggés van a demencia és az övsömör között?
Korunk egyik népbetegsége a sok órán keresztül tartó ülés, tekintettel a mozgásszegény életmód számos negatív következményére. Ezzel nincs is mit vitatkozni, az viszont mindenképpen érdekes, hogy az agyunk hosszútávú egészsége szempontjából nem mindegy, milyen célból ülünk, közben mit csinálunk.
HVG
A kutatókat már régóta foglalkoztatja egy komplex étrend-kiegészítő, amely képes lehet befolyásolni a biológiai öregedés DNS-alapú folyamatait. Mit jelentenek az eddig elért eredmények a hosszú élet és a prevenció szempontjából? Valóban lassíthatja az öregedést a mindennapos vitaminpótlás, vagy csak újabb egészségipari mítosszal van dolgunk? Egy friss kutatásban ezekre a kérdésekre kerestek válaszokat a tudósok.
Hogyan vágjunk bele kezdőként a rendszeres sportba? Nagyban kell gondolkodnunk, vagy már egy kis testmozgásnak is van mérhető pozitív hatása? Hogyan építsünk izmot, ha még egy háromkilós súlyzót sem tudunk felemelni? Rászoktathatjuk-e magunkat a napi mozgásra akkor is, ha eddig inaktívak voltunk? És vajon mi köze a fogáserőnek és a combhajlító izomnak a hosszú élethez? Erről szól a Kösz, jól! legújabb adása Feövenyessy Krisztina mozgásterapeutával és Galba Zsolt edzővel.
Pulzus
Amikor világjárványról beszélünk, a legtöbben fertőző betegségekre gondolunk, gyorsan terjedő kórokozókra. Egyre több szakértő szerint azonban ma már a Parkinson-kór terjedésére is indokolt ezt a kifejezést használni. A betegség világnapját minden évben április 11-én tartják, James Parkinson születésnapján, aki elsőként írta le a betegség jellegzetes tüneteit. Az 1997 óta megrendezett világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a neurodegeneratív kórra, a korai felismerés jelentőségére, valamint az érintettek és családjaik támogatására.
Reggel gyűrű pontozza az alvásunkat, napközben okosóra követi a mozgásunkat és a pulzusunkat, a telefon képernyőjén pedig újabb grafikonok és pontszámok jelzik, hogyan teljesített aznap a testünk. Mire este lesz, könnyen támadhat az az érzésünk, hogy ezt a napot nem megéltük, hanem csak megmértük.