#egyetem






Kiszámoltuk: négy és félezer diák maradhat ki az Erasmusból jövőre, ha a kormány nem tud megegyezni Brüsszellel
 

Kiszámoltuk: négy és félezer diák maradhat ki az Erasmusból jövőre, ha a kormány nem tud megegyezni Brüsszellel

Kiadta a 2023-as Erasmus+ pályázatok nyerteseinek listáját a Tempus Közalapítvány, de ezen a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek egyelőre nem szerepelnek, őket csak feltételesen tudták támogatni. A tavalyi lista alapján azonban könnyű kiszámolni, hány diákot érinthet rendkívül rosszul, ha a magyar kormánynak szeptemberig nem sikerül egy olyan megoldást találnia a kuratóriumok összetételére, amire az Európai Bizottság is rábólint.










36 tanszékvezetői állást hirdettek meg az ELTE-n csak az elmúlt egy hónapban, de ez nem tömeges felmondásokat jelent
 

36 tanszékvezetői állást hirdettek meg az ELTE-n csak az elmúlt egy hónapban, de ez nem tömeges felmondásokat jelent

Feltűnően sok pályázati kiírást tett közzé oldalán az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A többi között intézetigazgatókat, tanszékvezetőket, hivatalvezetőket, docenseket, illetve a Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumba tanárokat keresnek. Feltehetően csak arról van szó, hogy egyszerre sokaknak járt le éppen mostanában a megbízatása.

hvg.hu hvg.hu