Dízel nagyágyú: eladó egy Le Mans-i Audi R10 TDI
Ez a hegyomlásnyi nyomatékú versenyautó még bőven a dízelbotrány előtti időkből származik.
Ez a hegyomlásnyi nyomatékú versenyautó még bőven a dízelbotrány előtti időkből származik.
A 70-es években nem nagyon létezett ennél fejlettebb, ennél nagyobb luxust kínáló szedán a piacon.
Ezzel az egyedi formatervű olasz sportkocsival a világ bármely pontján villámgyorsan az érdeklődés középpontjába lehet kerülni.
Ezzel a roadsterrel nagyon keveset közlekedtek az elmúlt több mint 2 évtizedben.
Ez a patinás luxusautó nem más, mint egy négy keréken gördülő időkapszula.
Nem kis összeg, azonban ez a ritka hipersportkocsi 0 kilométeresen ennél is többe kerülne.
Ez a teljeskörűen restaurált egykori szupersportkocsi egyenesen a 60-as évek elejére repítheti vissza új gazdáját.
Ezzel a szalonállapotú stuttgarti luxusautóval képzeletben egyenesen az ezredfordulóra utazhatunk vissza.
31 év alatt mindössze 45 ezer kilométert tettek meg ezzel a biturbó motorral felvértezett olasz sportkocsival.
Az orosz járgányt élete során végig garázsban tárolták, teljesen rozsdamentes.
A nyitható tetejű Aston Martin Valkyrie Spiderre vágyóknak jó mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe.
A 32 éves technikáért több mint félmilliárd forintnak megfelelő összeget kérnek el.
Az erősen limitált mennyiségben gyártott MC12-t eredeti árának többszöröséért kínálják eladásra.
A Brabus által feltuningolt egyedi G-osztályból alig több mint egy tucat példány készült.
Az igen magas árat ezúttal nem a szalonállapot, hanem a versenytechnika indokolja.
A CLK GTR korának legdrágább legdrágább sportkocsija volt, és azóta csak felfele ment az ára.
Ez a 71 esztendős sportkocsi egyenesen a Ferrari hőskorába repít vissza bennünket.
A katonai célokra készült összkerék-hajtású Porschéból nagyon kevés készült, és ezek közül most eladósorba került az egyik példány.
A hófehér olasz sportkocsi a gyártó fő tesztpilótájáé, Valentino Balbonié volt.
A léghűtéses boxermotorral szerelt 911-es erőhiányban egyáltalán nem szenved és nem is nyom túl sokat a mérlegen.