Szuperritka Ferrari F40 LM keresi új gazdáját
Ez a bőven 700 lóerő feletti motorral szerelt kivitel a normál F40-nél is sokkal ritkább.
Ez a bőven 700 lóerő feletti motorral szerelt kivitel a normál F40-nél is sokkal ritkább.
A bőven 10 ezer fölé forgatható motorral szerelt versenyautó a 90-es évek közepére repít vissza bennünket.
A Murciélago ezen csúcsmodelljéből kevesebb mint 200 példány készült.
Ezzel a 12 hengeres motorral szerelt olasz szupersportkocsival évente átlagosan kevesebb, mint ezer kilométert tettek meg.
A legendás autó ezen példánya akár 300 millió forintnál is többet érhet.
Ez a remek állapotú BMW 2002 egyenesen a 70-es évek közepére repít vissza bennünket.
Tucatmodellnek semmiképp sem nevezhető ez a 750 lóerős sirályszárnyas sportkocsi, melyből tucatnyinál is kevesebb készült.
Közúton ugyan nem használható, versenypályán viszont kivételes vezetési élményt biztosít ez a Mercedes.
A vásárlónak 100 millió forint feletti összeget kell fizetnie a négykerekű bajor portékáért.
A Bertone tervezte X1/9 az egyetlen középmotoros hátsókerék-hajtású Fiat, és most ebből a szériából vár gazdára egy alig használt közel 4 évtizedes példány.
Mitsubishi Lancerért eddig még sosem fizettek ilyen hatalmas összeget, de ennek persze oka van.
Ebből a rövidített tengelytávú kupéból garantáltan kevés jön szembe az utakon.
Kék fényezés, erős motor, kéziváltó, hátsókerék-hajtás. Ilyen és ehhez hasonló ínyencségekkel szolgál ez a négykerekű bajor időgép.
Ez az egyedi kivitelű stuttgarti járgány elsősorban a Mika Häkkinen rajongók körében arathat komoly sikert.
Ez a piros sportkompakt a Lancia talán legszebb éveibe repítheti vissza új tulajdonását.
Könnyen kiszámolható, hogy az NDK kisautóval évente átlagosan csak ezer kilométert tettek meg.
A több mint 30 esztendős olasz sportkocsi eddig kevesebb, mint 8 ezer kilométert hagyott maga mögött.
A kereklámpás orosz technika a 70-es évek végére repítheti vissza új gazdáját, aki szabad szemmel jól látható összeget hajlandó fizetni az élményért.
Az egykori non-plus-ultra kategóriás olasz sportkocsival eddig kevesebb, mint 18 ezer kilométert tettek meg.
A 80-as évek végén készült szupersportkocsival eddig kevesebb, mint 20 ezer kilométert tettek meg.