Szinte hihetetlen: 390 kilométert futott 27 éves McLaren F1 várja új gazdáját
A típus eleve nagyon ritka, a most eladásra kínált példány értékét pedig az egekbe növelheti a zéróhoz közeli futásteljesítmény.
A típus eleve nagyon ritka, a most eladásra kínált példány értékét pedig az egekbe növelheti a zéróhoz közeli futásteljesítmény.
A típusból eleve nagyon kevés készült, az ilyen szerény futásteljesítményű példányok pedig olyan ritkák, mint a fehér holló.
Ezzel a több mint 4 évtizedes múltra visszatekintő sportkocsival eddig kevesebb, mint 50 ezer kilométert tettek meg.
A 4,78 méter hosszú bajor sportkupé egyenesen a 90-es évek közepére repít vissza bennünket.
A laikusok csak egy régi 911-est látnak benne, a hozzáértők viszont jól tudják, hogy ez itt bizony maga a zuffenhauseni Szent Grál.
Ez a könnyű kis sportkompakt egészen a 80-as évek közepére repítheti vissza új tulajdonosát.
A trafikos január óta árulhatta a kábítószert, mellette még két embert vettek őrizetbe.
A hétvégi és a délutáni műszak 15 százalékkal emeli meg a dolgozók bérét.
A különleges sportszedán ezen 28 éves példánya eddig kevesebb, mint 100 ezer kilométert hagyott maga mögött.
A magas árat egyrészt az erősen limitált széria, másrészt a kevés megtett kilométer indokolja.
A szalonállapotú Mercedes 230E egyenesen a 80-as évekbe repítheti vissza új gazdáját.
Az éppen új gazdára váró apró járgány kicsit olyan, mintha a Citroën Méhari és a Fiat 126 szerelemgyereke lenne.
Ez a korszakalkotó Forma–1-es járgány a 80-as évek elejére repítheti vissza tehetős új gazdáját.
Az Ausztriában új gazdára váró régi M5-öst az elmúlt 3 évtizedben nem sokat használták.
A brit futballsztár egykori sportkocsiját az olasz zászló színei ékesítik.
A szuperkönnyű versenyautót egy 3 literes 4 hengeres motor mozgatja.
A szupersportos típusból alig több, mint 500 példány hagyta el a gyártósort.
Régen sem volt túl gyakori, ma viszont már kifejezetten ritka látvány az utakon ez a japán sportautó.
Az éppen új gazdára váró II-es Volkswagen Golfnak az eredeti számlája is megvan.
Az 1970-be visszarepítő különleges kabrióról nem túlzás azt állítani, hogy szalon állapotnak örvend.