Varga bejelentése megnyugtathatja a piacokat
Elemzők szerint megnyugtathatja a piacokat Varga Mihály bejelentése, amely szerint a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt.
Elemzők szerint megnyugtathatja a piacokat Varga Mihály bejelentése, amely szerint a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt.
Vegyesen vélekedtek az MTI által megkérdezett szakértők a csütörtökön közölt munkanélküliségi adatokról: van, aki szerint jók az előjelek, és júliusra több mint 1 százalékponttal is csökkenthet az állástalanok aránya a jelenlegi 11,8 százalékról, míg mások szerint egyelőre nem egyértelmű a fordulat, és ki kell várni a következő havi adatokat.
Az első negyedéves béradatok tükrében a vártnál nagyobb lehet a bérnövekedés az idén – vélekednek a megkérdezett elemzők, akik pozitívan értékelik, hogy márciusban jelentősen nőtt az alkalmazásban állók létszáma az előző hónaphoz képest.
A munkanélküliségi ráta további emelkedésére számítanak a következő hónapokban az MTI által megkérdezett banki elemzők, akik szerint a gazdasági növekedés még nem olyan erős, hogy a munkahelyek számának lényeges, a statisztikai mutatókban is érezhető növekedését vonná maga után.
Elemzők szerint május 10-én vagy 17-én lehet az Országgyűlés alakuló ülése, és május 20-a körül felállhat az új kormány.
11,5 százalék körüli munkanélküliséget várnak elemzők, akik úgy látják, már erősödik a munkaerő-kereslet a külföldi tulajdonú cégeknél, a belföldre termelő és szolgáltató vállalatoknál azonban még lehet leépítés. A kifutó közmunkaprogramok is kedvezőtlenül befolyásolják a munkanélküliséget.
Az elmúlt napokban több, nem sok optimizmusra okot adó elemzés is napvilágot látott a magyar gazdaságról. Bár a szakértők több évre előre az összes fontos makroadatra adnak prognózist, az elemzésekből kiderül, hogy – miután nem ismerik a következő kormány terveit – néha ők is a sötétben tapogatóznak.
A Reuters hírügynökség által 44 elemző körében végzett felmérése szerint a forint gyengülhet kissé az elkövetkező hónapokban, de 12 havi távlatban egy százalék közeli erősödés elé néz.
Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.
Az idei második félévtől éves összehasonlításban már bővülhet a magyar gazdaság, 2010 egészére azonban a gazdasági teljesítmény stagnálása várható – vélekedtek szerdán az által megkérdezett elemzők.
Kedvező a hangulat továbbra is a világ tőzsdéin, így az emelkedés folytatódására számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén megkérdezett piaci szakértők.
A vártnál magasabb elmúlt három havi munkanélküliségi ráta még korántsem tetőzött, idén elérheti, vagy meg is haladhatja a 11 százalékot az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
A kiskereskedelem csak lassan heveri ki a költségvetési kiigazítás és a válság hatásait, bár tavaly az eladások jelentősen visszaestek, és az idén megkezdődhet a forgalom csökkenésének mérséklődése, növekedésre csak az év utolsó negyedévében látnak esélyt az elemzők, és az év egészében emellett is alacsonyabb lehet a forgalom, mint 2009-ben.
Jóllehet áprilisban a várakozásokat meghaladóan bővült az ipari termelés, az elemzők kissé bizonytalanok a jövő megítélését illetően, részben azért, mert az eurózóna országaiban fiskális megszorítások várhatóak.
Bizakodásra okot adó, kedvező jelek vannak az építőipar legújabb statisztikai adataiban – vélik szakértők, akik az épületek építési rendelésállományának folyamatos javulására, illetve az új szerződések állományának bővülésére hívták fel a figyelmet.
Kedvezően alakult a külkereskedelem márciusban a megkérdezett elemzők szerint, akik a második félévben már gyorsabb importnövekedésre és év végén 5 milliárd euró körüli egyenlegtöbbletre számítanak.
Vegyesen értékelték az elemzők az előzetes, márciusi ipari termelési adatokat, míg egyesek nagyobb növekedésre, mások inkább csökkenésre számítottak.
A piac GDP arányosan 4,5-5,5 százalékos államháztartási hiányt még elfogad 2010-re, 6,5 százalékot aligha és jövőre az ideinél feltétlenül kisebb deficit kell – mondták elemzők, miután Matolcsy György, a leendő nemzetgazdasági miniszter a GDP 4,5-6,5 százalékos sávjában jelölte meg az idei várható hiányt.
Az MSZP-nek és az LMP-nek kedvezhet a vártnál magasabb választási részvétel a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és a Progresszív Intézet elemzője szerint. A Nézőpont Intézet munkatársa úgy véli: a kis pártok járhatnak jól.
Meglepte az elemzőket a magas munkanélküliség ráta: a munkanélküliség további emelkedésre számítanak a szezonális munkák beindulásáig.