szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Meglepte az elemzőket a magas munkanélküliség ráta: a munkanélküliség további emelkedésre számítanak a szezonális munkák beindulásáig.

A KSH hétfőn közölte, hogy tizenhat éves csúcsra, 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között, a ráta 2,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit, 1994 első negyedéve óta - amikor 11,5 százalék volt a ráta -, most volt a legmagasabb a munkanélküliek aránya.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője elmondta, hogy a piac  11 százalékos vagy az alatti munkanélküliséget várt erre az időszakra. Meglepetést okozott a munkanélküliek számának megugrása az előző periódushoz képest is. Szerinte nehéz megmondani, hogy minek a hatására emelkedett meg ennyire a munkanélküliek száma, emögött esetleg a nyugdíjba vonulás feltételeinek változása, illetve adminisztratív okok is lehetnek. Az elemző szerint arra lehet számítani, hogy a következő egy-két periódusban a munkanélküliség még további növekedést mutat a szezonális hatás, illetve a belső kereslet visszaesése miatt. Ugyanakkor a multinacionális vállalatoknál egyértelműen mutatkoznak kedvező jelek, az elmúlt hónapban több száz munkahelyet teremtő bejelentéseket tettek, ám ez továbbra sem tudja ellensúlyozni, hogy a belföldre termelők még mindig nagy válságban vannak. Márciusig tovább emelkedik a munkanélküliség, ekkor azonban már fordulat várható, mert elindulnak a szezonális munkák a mezőgazdaságban, az építőiparban, a nyáron a turizmusnak is felszívó hatása lesz a munkaerőpiacon. Ekkortól nyárig valamelyest mérséklődik a munkanélküliség, nem sokkal 11 százalék alá süllyedhet - mondta Suppán Gergely.

Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint is rosszabb lett a munkanélküliségi adat a vártnál. A magánszférában további elbocsátások voltak, a közszféra sem tudott új alkalmazottakat felvenni, a kormány Út a munkához programja korábban ellensúlyozta a helyzetet, de nagyjából ez a lehetőség is telítődött. Az ING Bank elemzője szerint szezonális okok miatt márciusban még tovább növekedhet a munkanélküliség, március és április környékén 12 százalék körül tetőzhet a ráta. A nyári szezonális munka remélhetően segít megállítani a munkanélküliség növekedését, de az továbbra is kérdéses, hogy a csökkenés mennyire tud beindulni, mert az építőipar várhatóan nem fog olyan jól teljesíteni, mint a korábbi években.

A mezőgazdasági betakarítási munkákhoz kellenek majd az idénymunkások, az idegenforgalom is több embert alkalmaz, így arra lehet számítani, hogy valamelyest csökkenni fog a munkanélküliség, de annyira nem, hogy az idénymunka megszűnte után egy alacsonyabb szinten álljon meg. Év végén is 11-11,5 százalék között lehet a munkanélküliség - tette hozzá Németh Dávid.

MTI Gazdaság

Tizenhat éves csúcson a munkanélküliség

A munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között 11,4 százalék, a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Drágulnak az osztrák autópálya-matricák

Drágulnak az osztrák autópálya-matricák

Kiss Ambrus: Olyan büdzsét tervez a főváros, ami nem ismeri el a kormányzati túladóztatást

Kiss Ambrus: Olyan büdzsét tervez a főváros, ami nem ismeri el a kormányzati túladóztatást

Óriási kasszasiker az új Pokémon-játék, 2,6 milliárdot termel naponta

Óriási kasszasiker az új Pokémon-játék, 2,6 milliárdot termel naponta

Váratlanul nyugdíjba vonult az Intel vezérigazgatója, a befektetők bizalmáért küzd a chipgyártó

Váratlanul nyugdíjba vonult az Intel vezérigazgatója, a befektetők bizalmáért küzd a chipgyártó