Gulyás Gergely: Újabb béremelés kell az egészségügyben
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elalélt a kormány válságkezelésétől. Amúgy szerinte az ellenzék csak egyre nagyobbakat hazudik. És még szidta kicsit Budapest vezetését is.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elalélt a kormány válságkezelésétől. Amúgy szerinte az ellenzék csak egyre nagyobbakat hazudik. És még szidta kicsit Budapest vezetését is.
„Az első csatát megnyertük, ez a győzelem a zsákban van” – így értékelte a koronavírus elleni védekezés első ütemének végét Orbán Viktor. De a védekezés során a miniszterelnök több csatát is felvállalt, aminek a célja egyértelmű volt: politikai ellenfeleivel próbált meg leszámolni.
A Fidesz mindig talál apropót az ellenzékiek kiátkozásához, most épp az 1920 békeszerződés centenáriumát. Még a járvány elleni védekezésből is Orbán jött ki jól.
A kormánypárti politikusokon kívül csak a Jobbikból kilépett függetlenek szavazták meg azt, ami a fideszes átírás után maradt a klímavészhelyzetről beadott ellenzéki javaslatból.
Kövér László és Áder János mondanak majd beszédet a csütörtöki megemlékezésen.
Összejött a pénz a dudálós akció miatt kiszabott büntetésekre. Az egyik megbírságolt, a független parlamenti képviselő? Hadházy Ákos írása arról, hogy mi ennek a jelentősége.
A szöveg ismert: a Magyar Országgyűlés elnöke szerint az ellenzék nem tartozik a nemzethez. Vélemény.
A politikai osztály tagjai napi 24 órában ütlegelik egymást. Ki kezdte? Ki az, aki visszaütött? Ez vajon a magyar virtus? Alább a téma történeti megközelítése.
Nem volt még olyan szintű átalakítás a rendszerváltás utáni Magyarországon, ami ennyire megnehezítette volna egy következő kormány dolgát – mondta Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója a hvg360-nak adott interjúban. Bár a NER kialakítása visszatekintve logikusnak tűnik, Krekó szerint Orbánnak sem volt kész forgatókönyve. Az viszont biztos, aki 20 évre tervez, annak el kell foglalnia az ügyészséget, gyengíteni a bíróságot, a médiát és domesztikálni az ellenzéket. Azt mondja, a válságkezelést a Fidesz népszerűsége is megérzi majd, a kórházi ágyak kiürítése kockázatos lépés. Cikksorozatunk következő része.
Tíz éve ezen a napon, április 25-én győzött a fülkeforradalom: Orbán Viktor és pártja kétharmaddal tarolt. A rendszerváltás óta nem tapasztalt területfoglalás kezdődött, kiépült és megszilárdult a Nemzeti Együttműködés Rendszere, létrejött egy új elit, közben egykori szövetségesek pillanatok alatt váltak kegyvesztetté, majd tűntek el. És Orbán hosszú távra tervez, reményei szerint még legalább ennyi van ebben a buliban. A NER-ről szóló cikksorozatunk első része e fölöttébb mozgalmas évtized ikonikus mozzanatait idézi fel - a teljesség igénye nélkül.
Egy francia jobbos lapnak nyilatkozott a családügyi államtitkár.
A május 10-én elmaradt választás helyett kitűzték az újnak az időpontját. Még mindig a hivatalban lévő államfő a legesélyesebb, de az eredmény már nem látszik annyira biztosnak. A választók eldönthetik, hogy személyesen vagy levélben szavaznak, az erről hozott törvényt kedd este kihirdették.
Török Gábor szerint olyan még nem volt, hogy egy kormány elveszíti a választást, ha félidőben ennyire népszerű.
Tizennégy ellenzéki képviselőt kivezettek, többen megsérültek.
Ostobaságnak tartja, hogy a kormánynak jól jönne a következő választáson a járványhelyzet, az ellenzéket pedig Rákosihoz és Gerőhöz hasonlította.
Válasz az Ungár–Bauer–Schiffer-vitában a Jobbikot érintő felvetésekre.
Kiderült, hogyan változott a pártok erősorrendje a járvány után.
Váratlan gesztust tett a miniszterelnök a parlamentben.