Aljas tettéért egész idényre eltiltották az amerikaifocistát – videó
Vontaze Burfict, az Oakland Raiders amerikaifocistája idén már nem léphet pályára a ligában.
Vontaze Burfict, az Oakland Raiders amerikaifocistája idén már nem léphet pályára a ligában.
Mo Farah korábbi trénere, Alberto Salazar a doppingszabályok elleni vétség miatt négyéves eltiltást kapott.
Hosszabb kényszerpihenő vár Marko Scepovicra, a MOL Vidi FC labdarúgójára, akinek több helyen eltört az arccsontja a Ferencváros elleni, szerdai Magyar Kupa-mérkőzésen. A szerb játékost leterítő Dibusz Dénes nem kapott túl szigorú büntetést.
Michael Ben-Ari, a Zsidó Hatalom vezetője lett az első politikus, akit eltiltott a Legfelsőbb Bíróság a választási indulástól. Pártja viszont indulhat.
A súlyos sérülést okozó Vágó Leventét eltiltották a soron következő négy bajnokiról.
Edin Dzekót azonnal kiállították.
A Levante az egyik játékos jogosulatlan szerepeltetésére hivatkozva hivatalos panaszt nyújtott be a Barcelonával szemben a Spanyol Labdarúgó-szövetséghez.
Eddig két dolgot hangsúlyoztak Parssal kapcsolatban, hogy a dopping eljárásban végig közreműködő volt és, hogy olyan szerrel akadt fenn az ellenőrzésen, ami ugyan tiltott szer, de nem számít teljesítmény fokozónak.
A fegyelmi eljárások pártjában már a fegyelmi eljárások sem biztosak.
A korábbi tiltás ellenére is kínált engedély nélkül széfeket egy kft.
Isael a Diósgyőr elleni bajnokin taposott rá Vági András combjára.
Három felkészülési meccset kell kihagynia az argentin focistának.
Egy meccstől tiltották el az argentin legendát a Chile elleni bronzmeccsen történt kiállítása miatt, és pénzbüntetést is kapott. De emlegetett korrupciót, szidta a játékvezetőket is, és az éremátadó ünnepséget is szabotálta, ezekért egyelőre nem kapott semmilyen szankciót.
Nem véletlenül, hiszen a barátok az információkat felhasználták sportfogadások kötésekor.
Hazája szövetsége egy évre eltiltotta Li Szung Hun olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót, aki a vádak szerint több alkalommal sértegette két csapattársát.
A Magyar Vízilabda Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésről tiltotta el Varga Dénest, a címvédő FTC-Telekom Waterpolo csapatkapitányát.
Dajana Dimitrova ifjúsági EB-győztes tiltott vizelethajtót használt.
A fiatal sepsiszentgyörgyi lovastól visszavonták a címet, el is tiltották.
Az olasz Filippo Magninit tiltott teljesítménynövelő szer használata miatt bünteti az olasz doppingellenes ügynökség. Igaz, a sportoló tavaly év végén visszavonult.
A Perfectum Consulting CZ SE irreálisan magas hozamot ígért ügyfeleinek.