szerző:
MTI

Nem véletlenül, hiszen a barátok az információkat felhasználták sportfogadások kötésekor.

A fogadási szabályok megsértése miatt hat hétre eltiltották Daniel Sturridge-ot, az FC Liverpool volt labdarúgóját. A büntetésből – amely mellé 75 ezer font bírság is jár – négy hetet felfüggesztettek.

Az angol szövetség (FA) csütörtöki közlése alapján a 29 éves támadó a vád szerint 11 esetben vétett a szabályok ellen, de a felkért független bizottság ezek közül kilencet megalapozatlannak talált. Sturridge – akinek júniusban lejárt a szerződése a Bajnokok Ligája-győztes Liverpoolnál, s az együttműködést nem újították meg – július 31-én játszhat újra.

Az FA ugyanakkor jelezte: nem ért egyet a bizottság megállapításaival, hogy a legtöbb gyanús esetet megalapozatlannak ítélte, és fellebbez a döntés ellen.

„Örülök, hogy a 11 vádpont közül kilencet ejtettek, a bizottság pedig őszinte és hiteles tanúnak talált. Egy különösen nehéz napon történt, ami történt, nem igazán voltam önmagam” – írta közleményében Sturridge.

A játékost azzal gyanúsították, hogy 2018 januárjában információkat szivárogtatott ki családtagjainak és közeli barátainak esetleges eligazolásáról, és ezeket az információkat felhasználták sportfogadások kötésekor.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Zsiráf született a veszprémi állatkertben

Így alakítanak át minket a képernyők

Így alakítanak át minket a képernyők

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban

A budapestiek elvándorlása népességrobbanást hozhat az agglomerációban

Két huszonéves fiatal halt meg hajnalban a Váci úton

Két huszonéves fiatal halt meg hajnalban a Váci úton

Szigort ígér a karcagi botrány után a belügyi államtitkár

Szigort ígér a karcagi botrány után a belügyi államtitkár

Letartóztatták a mohácsi férfit, aki a gyanú szerint egy serpenyővel ölte meg az anyját

Letartóztatták a mohácsi férfit, aki a gyanú szerint egy serpenyővel ölte meg az anyját