Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között július 27-én megállapodás született egy átfogó vámegyezményről.
Egymillió eurót követelt, ötezret adott volna az állam kártérítésként a Hunguest Vagyonkezelő Zrt.-nek azért, mert a céget súlyos veszteségek érték egy tíz évig húzódó vagyonjogi perben. A strasbourgi emberi jogi bíróság kedden meghozott ítélete szerint azonban a társaságnak 465 ezer euró jár, mert ennyivel többe került neki az, hogy a per a normálisnál tovább húzódott. További 13 ezer eurót is megítélt neki a nem vagyoni károkra és a költségekre, így jött ki az összesen majdnem 150 millió forintnyi euró, amelynél többet egy magyar felperesnek sem ítélt még a bíróság.
Jóllehet az állam az eljárás során semmilyen hajlandóságot nem mutatott a megegyezésre, a pénz nem kerül tőle messze, hiszen a Hunguest Vagyonkezelő az Erzsébet-utalványokat is kibocsátó – részben állami, részben szakszervezeti – Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány tulajdona. Igaz, korábban izgalmasabb volt a történet, mert a vagyonkezelő cég 32 százalékos tulajdonrésszel bírt Leisztinger Tamás nagyvállalkozó Hunguest Hotels birodalmában, időközben azonban a szállodaüzemeltető cég a Mészáros Lőrinc tulajdonában levő Konzum Nyrt. érdekeltségi körébe került át, amely kivásárolta a vagyonkezelőt is. Az annak idején a szakszervezeti üdülővagyon kezelésére létrehozott cégnek pedig most nincs különösebb szerepe.
A vagyonjogi per, amelynek az elnyújtását a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a római emberi jogi egyezmény előírásait sértőnek tartotta, még 2000-ben indult a Hunguest Vagyonkezelő ellen az akkori Fővárosi Bíróságon. A cégnek 275 millió forintot letétbe kellett helyeznie egy végrehajtónál arra az esetre, ha elveszíti a pert. Az első Orbán-kormány idején elfogadott jogszabály szerint ez a letéti számla nem kamatozott – nyilatkozta korábban a HVG-nek a strasbourgi eljárást a cég nevében bonyolító Magyar Gábor ügyvéd. A Hunguest a per során többször kérte a bíróságtól a letétbe helyezett összeg felszabadítását, mondván, egyéb vagyontárgyakat is le tudna tenni biztosítékként, de a kérelmeit elutasították.
A perben extrém sokára, 2008-ban született elsőfokú ítéletben 137 millió forint és annak kamatai megfizetésére kötelezték a vagyonkezelőt, amelynek a kötelezettsége így a letétbe helyezett összegnél 90 millió forinttal nagyobb lett. Ha viszont a letéti számlán veszteglő pénzét forgathatta volna, az valószínűleg elég lett volna a büntetésre, ahogy akkor sem került volna pénzzavarba, ha hamarabb véget ér az eljárás, hiszen a büntetés nagyobb részét a kamatok tették ki.
A 2009-ben jogerőssé vált ítéletet a Hunguest megtámadta az Alkotmánybíróságon, azt kifogásolva, hogy a végrehajtási letéti számlán pihenő pénz után nem jár kamat. A testület azonban 2011-ben úgy találta, hogy a cég tulajdonhoz fűződő alapvető joga nem sérült. Ezt követően került az ügy az emberi jogi bíróság elé, amelynek arról is döntenie kellett, hogy egy cég esetében lehetséges-e alapvető jogról beszélni.
A testület végül öt év után, 2016. november végén hozott döntést arról, hogy a Hunguest kártérítési igénye jogos. A magyar államnak és a cégnek ez után három hónapja volt arra, hogy megegyezzen ennek összegéről, de mivel az utóbbi a kétszázszorosát követelte annak, amit az állam hajlandó lett volna neki fizetni, a Hunguest végigvitte a pert Strasbourgban. Bő egy év alatt zárult le jogerősen az ügy, 18 évvel az eredeti per kezdete után.
A kártérítés persze aligha segít a cégen, amely az utolsó beszámolója szerint a 2016-os évet 9,4 milliárd forintos veszteséggel zárta, és emiatt tavaly májusban arra kényszerült, hogy 14,4 milliárd forintos alaptőkéjét 5,7 milliárdra szállítsa le.
