A horvátok szerint a Mol manipulálta a részvénypiacot
A horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) szerint a Mol mint az INA olajvállalat legnagyobb részvényese manipulálta a részvénypiacot - közölte szerdán honlapján a HANFA.
A horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) szerint a Mol mint az INA olajvállalat legnagyobb részvényese manipulálta a részvénypiacot - közölte szerdán honlapján a HANFA.
MTI
Egyre több, már mintegy 4000 tiszta és csendes, villanyautó közlekedik Norvégia útjain. Az egyébként kőolajból meggazdagodott országban az egy lakosra jutó villamos-meghajtású négykerekűek száma a legmagasabb a világon – mondta el Rune Haaand, a Norstart fogyasztóvédelmi szövetség munkatársa.
MTI
Csökkent a kőolaj ára, miután az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai közlése szerint a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az olajtartalék a múlt héten.
A környezetvédők szerint új szemléletű energiapolitikára van szükség, s ezért a kormányzatnak a társadalom széles körű bevonásával újra kell gondolnia a készülő energiastratégiát.
MTI
Emelkedett az olaj ára az amerikai készletek csökkenésének hírére.
Magyarországon eddig összesen mintegy 300 ezer lakásban végezték el a távfűtési rendszer korszerűsítését - közölte a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LAOSZ) és a fűtéskorszerűsítéssel foglalkozó Techem Kft. szerdán.
MTI
Valamennyien a lehető leghamarabb szeretnénk leépíteni Németország atomenergia-iparát - jelentette be Angela Merkel, német kancellár a 16 tartomány vezetőivel a kialakítandó új német atomtörvényről tartott közös megbeszélést követően pénteken.
MTI
A vártnál jobban nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten, a benzintartalék ugyanakkor a becsültnél jóval nagyobb mértékben csökkent.
Ferdinand Dudenhöffer neves német autóipari szakértő helyesnek és szükségesnek tartja az üzemanyag-adóztatási rendszer megváltoztatását Európában az EU javaslata alapján.
MTI
A vártnál valamivel jobban nőtt az amerikai olajtartalék a múlt héten, a benzintartalék viszont a becsültnél jelentősebben csökkent.
A hő árának támogatása jó megoldás lenne még akkor is, ha azt az áramfogyasztók fizetik meg a végfelhasználói árban, mert ezzel a jelenlegi csaknem 100 milliárd forintos úgynevezett kötelező átvételi (kát) támogatás már az idei évben 30 százalékkal mérséklődhet, később pedig akár felére csökkenhet - fejtette ki Fürjes Balázs, az Ipenerg Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselet egyesülés igazgatója szerdán egy sajtóbeszélgetésen.
MTI
Fogyóban a világ olajtartalékai, és ez nehéz időszakot vetít előre egy magyar kutató szerint. És akkor még nem is beszéltünk a Japánban bekövetkezett katasztrófa hatásairól az atomenergia-szektorra nézve.
Szegő Iván Miklós
Energiatakarékossági okokból a gyárak és üzletek zárva tartására szólított fel a japán kormány.
MTI
Vidéken kíván terjeszkedni a Fővárosi Gázművek (Főgáz) Zrt., amely a nyáron Budapesten megnyitja a sűrített földgázzal működő gépjárműveket hajtóanyaggal ellátó első töltőállomását is - közölte Bálint Norbert, a cég szóvivője Nyíregyházán sajtótájékoztatón szerdán.
MTI
A Gazprom által a Kovikta gázmezőért megajánlott árat két minisztérium is túl magasnak találja, ezért nem kizárt, hogy az árverés győzteseként a másik résztvevőt, a Rosneftegazt hirdetik ki - jelentette a Kommerszant című orosz lap szerdán.
Üzemanyagcellás autót is bemutattak szombaton az Erzsébet téren, igaz, nem üzemanyagcellák hajtották. Az energiatakarékossági világnap előtt mobiltelefont is lehetett biciklivel feltölteni.
Szegő Iván Miklós
Nem ért egyet Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyi államtitkára Lázár János fideszes frakcióvezető módosító javaslatával, amely a megújuló energiát termelő cégek állami támogatását csökkentené.
MTI
Oroszország kedden felújította olajszállításait Fehéroroszországba, és ezzel lezárult az immár tradicionálissá vált év eleji árvita - jelentette be Transznyefty orosz vezetéküzemeltető szóvivője kedden.
MTI
Életünk során annyi időt töltünk a munkahelyünkön, hogy jóformán azt mondhatjuk, az a második otthonunk. A Zöldtér cikksorozatának második része az irodai életben megvalósítható környezetvédelmi tippeket sorakoztatja fel.
hvg.hu
A háztartási költségek sok családnál komoly tételt jelentenek, nem hátrány tehát, ha a tarsolyunkban van néhány pénztárcakímélő ötlet, amelyekkel nem csak saját költségvetésünket javíthatjuk, de a környezetet is óvhatjuk - írja a Zöldtér.
hvg.hu