Utasításban erősítette meg az őshonos fák védelmét az agrárminiszter
Nagy István agrárminiszter által kiadott rendelet szerint tilos a természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos fák kivágása.
Nagy István agrárminiszter által kiadott rendelet szerint tilos a természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos fák kivágása.
hvg.hu
Az energiaválság az eladóknak rekordprofitot hozott a második negyedévben. A szaúdi Aramco is kiválóan teljesített, hiszen még Joe Biden elnök is személyesen kérte Mohamed bin Szalman trónörököst az olajkitermelés fokozására.
Lengyel Miklós
A jelentősen megnőtt rezsiköltségek és a tanárok fizetés emelése miatt a közoktatás vezetői válság tanácskozásokat tartanak, mert egyelőre nem állt össze az iskolák költségvetése noha a tanév hamarosan megkezdődik. Az ellenzéki Munkáspárt a rezsiköltségek befagyasztását javasolja.
Lengyel Miklós
Ezt erősítette meg a Deutsche Welle tudósítója a rotterdami kikötőből, ahova eddig az orosz szénszállítmányok érkeztek. Németországban az orosz földgáz helyett részben szenet akarnak felhasználni, csakhogy ez most sokkal drágább.
Lengyel Miklós
Noha az elmúlt időszakban az olajárak a háború előtti idők szintjére csökkentek, több olyan, részben éppen a háborúból eredő kockázati tényező van, ami miatt ez az áresés kérészéletű lehet. Az egyik kockázat éppen az, ha bekövetkezik az, amitől Európa fél és télen gázválság lesz. De Líbia, Brazília, Irak és Irán is kockázatot jelent.
hvg.hu
Egy turisztikai bizottság elnöke azonban ellenzi az intézkedéscsomagot, mert mint mondta, elégedett és nem sült turistákat akar.
hvg.hu
Amióta Putyin csapatai február 24-én átlépték az ukrán határt, megindultak az olaj- és földgáz árak fölfelé. Pénteken viszont már “csak” 94 dollárba került egy hordó Brent olaj a globális piacon.
Lengyel Miklós
Vidéken a forintot pénzként funkcionáló tárgyak kezdték felváltani, és a tehetősebb rétegek is igyekeznek tárgyakba fektetni a megtakarított pénzüket. Közben az új rezsiszabályok miatt mindenki tart a gázszámlájától és egy régiségkereskedő már olyanról is hallott, aki könyveket vásárol tüzelőnek a télre, mert a fához szinte lehetetlen hozzájutni.
Kákos Anna
Amióta Moszkva a gázcsap elzárásával fenyegeti Európát, háttérbe szorulnak a környezetvédelmi szempontok, mert földgázra nagyon nagy szükség van. Németországban, ahol pedig a Zöldek kormányon vannak, engedélyeztek egy fúrást egy természetvédelmi terület közelében.
Lengyel Miklós
Különösen Németországot és Lengyelországot hozhatja ez kellemetlen helyzetbe- írja a brüsszeli Politico.
Lengyel Miklós
A fenyegető földgázhiányra utalva javasolja ezt Christian Lindner. A szabaddemokraták vezetőjének elképzelését ellenzi a kormánykoalíció másik tagja: a Zöldek követésére született meg annak idején a döntés az atomerőművek bezárásáról. A végső szót Olaf Scholz kancellárnak kell kimondania.
Lengyel Miklós
Lengyelország nem egyezhet bele az Európai Bizottság múlt heti javaslatába, miszerint a brüsszeli testület előírhatná a tagállamoknak a kötelező gázfelhasználás-korlátozási célokat - közölte Anna Moskwa lengyel klímaügyi és környezetvédelmi miniszter, aki az energiaügyekért is felel.
hvg.hu
A német Uniper komoly nehézségekkel küzd.
hvg.hu
Hogyan takarékoskodtak, milyen praktikák bevetésével spóroltak a nagyszüleink, szüleink? Olvasóink történeteit várjuk.
hvg.hu
Németek, a magas energiaszámlák elől gyertek Görögországba! - ezt javasolja a turizmussal foglalkozó miniszter Athénban. Elsősorban a német nyugdíjasokra számít, de digitális nomádok érdeklődését is fel akarják kelteni, hiszen az energiaszámlák télen várhatóan nagyon magasak lesznek Németországban is.
Lengyel Miklós
Van, amit korábban már bejelentettek, van, amivel lehet, hogy elkéstek, van, aminek nem lesz hatása, van, ami évekbe telik, mire eredményre vezet, és van, amivel megint kihúzzuk a gyufát az EU-ban. Megnéztük, mire lesz elég az a hét intézkedés, amivel az energiavészhelyzetet akarja kezelni a kormány.
Ballai Vince
Kovács Gábor
A kormány a rezsicsökkentéshez is hozzányúl, azonban számításaik szerint a magyar háztartások háromnegyedét ez nem érinti.
hvg.hu
Szerdán rendkívüli kormányülést tartott Orbán Viktor az "európai energia-veszélyhelyzetre" hivatkozva, ezt követően pedig azonnal kormányinfót tart Gulyás Gergely - mindezt egyébként a katatörvény átnyomása és az új jogállamisági jelentés megjelenése után. Kövesse velünk percről percre!
hvg.hu
A kormány szerint az elmúlt napokban világossá vált, hogy az őszi-téli időszakban nem lesz elegendő gáz az Európai Unióban.
MTI