Olyan vörös lett az ég Indonéziában, hogy nem nagyon találni rá szavakat
Az erdőtüzek miatt vérvörössé vált a hétvégén az ég Indonézia egy részén.
Az erdőtüzek miatt vérvörössé vált a hétvégén az ég Indonézia egy részén.
Egy kérdést lehetett feltenni Áder János köztársasági elnöknek, miután megtekintette Szentendrén a Solar Decathlon Europe 2019 elnevezésű nemzetközi egyetemi építőverseny mintaházait, és egy rövid sajtótájékoztatón elmondta azokról a véleményét.
Műholdas felvételek mutatják, mekkora a baj.
Júliusban négyszer annyi fát vágtak ki, mint az előző évben, és még csak most jönnek a szokásos szeptemberi erdőtüzek.
Az Amazonas-medence közelmúltban felfedezett legmagasabb, 88 méteres fáját nem fenyegetik a térségben pusztító erdőtüzek – derült ki brazil és brit kutatók tanulmányából.
Az Amazon Watch nem is a tűzoltásra gyűjt, pedig sokan adakoznak neki Magyarországról.
Szolidaritást vállalnak az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai az amazóniai erdőtüzek oltásán dolgozó tűzoltókkal. Videoüzenetben kívántak nekik kitartást.
Székesfehérvár polgármestere szerint tragédia, hogy égnek az esőerdők Brazíliában.
Az amerikai szerint a "brazil Trump" keményen dolgozik a tomboló tüzek eloltásán.
A brazil elnök Twitter-bejegyzésében óva intette a nagyhatalmakat attól, hogy beavatkozzanak Brazília belügyeibe. Tette mindezt azután, hogy Emmanuel Macron bejelentette: a hét legfejlettebb ipari ország 20 millió dolláros azonnali segélyt nyújt az amazóniai tüzek megfékezésére.
A volt debreceni polgármester valahogy egészen máshogy látja az Amazonas őserdejének helyzetét, mint mindenki más.
Trump nem vett részt a megbeszélésen, de Macron szerint ő is támogatja.
Az ökológiai katasztrófa megmozgatta a magyar tűzoltókat is.
Aggodalmát fejezte ki a katolikus egyházfő a vasárnapi úrangyala imádságában az Amazonas-medencében pusztító erdőtüzek miatt.
Több száz újabb helyen észleltek erdőtüzeket szombaton az Amazonas vidékének mintegy három hete lángoló dzsungelében a hivatalos adatok szerint.
A nemzetközi nyomás hatására Brazília elnöke pénteken engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön az amazóniai esőerdőtüzek megfékezésében.
Ég és csak ég a bolygó tüdejének is nevezett brazil esőerdő, a tűz pedig már nagyon messziről is jól kivehető. Mi lesz ennek a vége?
A francia elnök szerint nemzetközi válsághelyzet áll fenn.
Nem tud mit tenni a brazil elnök, csak a civil szervezeteket hibáztatni.