Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Amazon Watch nem is a tűzoltásra gyűjt, pedig sokan adakoznak neki Magyarországról.
A Facebookon is elindult egy adakozási hullám az amazóniai erdőtüzek miatt, a közösségi oldalon magyarok is adakozásra szólítanak fel a Facebook rendszerén keresztül, az Index viszont utánanézett, hogy hova is kerül a pénz, amit a magyarok itt felajánlanak.
A lap azt írja, pár hét alatt több tízmillió forintot gyűjtöttek össze a magyar Facebook-felhasználók elsősorban az Amazon Watch nevű nonprofit szervezetnek, de a szervezet eddig egy fillért sem kapott a felajánlott pénzekből.
Paul Paz y Mino, az Amazon Watch társigazgatója a lapnak azt mondta, hogy nagyon-nagyon hálásak azért, hogy ennyi ember adakozik Amazónia megmentéséért, de hetekbe kerül, míg a Facebookról beérkező adományok elérik a számláikat, így ebből a forrásból egyelőre egyáltalán nem kaptak pénzt a krízis kezdete óta. A legtöbb gyűjtés egyébként még le sem zárult, és addig egészen biztosan a Facebook kezeli a beérkezett összegeket.
Az Amazon Watch nevű civil szervezetet egyébként 1996-ban alapították, és az Egyesült Államokban, Oaklandban található csoport célja nem a tűzoltás, hanem az Amazonas-medencében élő őslakosok jogainak védelme. A szervezet nem Dél-Amerikában működik, hanem az Egyesült Államokból igyekeznek segíteni, kampányokon keresztül minél hangosabban felhívni a világ figyelmét az amazóniai környezeti válságra. Legfrissebb éves jelentésük tavalyi, abban a 2017 júniusától 2018 júliusáig tartó egy évben másfél millió dolláros (kb. félmilliárd forintos) költségvetésük volt, ezek legnagyobb részét kampányokra fordították, körülbelül az összeg tíz százaléka ment az őslakos indiánoknak nyújtott pénzügyi támogatásra.
Paul Paz y Mino az Indexnek úgy fogalmazott, hogy habár nem vesznek részt direktben a tűzoltásban, azon vannak, hogy megakadályozzák a jövőbeli pusztítást és nemzetközi nyomást gyakoroljanak a brazil kormányra a megfelelő lépések elérése érdekében. "A tűzoltás a brazil kormány és Bolsonaro elnök feladata" – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a kormány és személyesen az elnök felelős a tüzek kialakulásáért, és júliusban visszavágta a tűzprevencióra fordított költségvetési keretet.
"Éjjel-nappal dolgozunk, hogy a közösségi médiában és hírmédiában felkeltsük a figyelmet nemzetközi szinten a helyzetre, folyamatosan kommunikálunk őslakos indián partnereinkkel Brazíliában, támogatjuk a helyi őslakos ellenállást Amazónia védelmében, vizsgáljuk a szervezeteket, amelyek az amazóniai pusztításból profitálnak és bátorítják Bolsonaro destruktív politikáját Amazónia brazil területein" – mondta az Amazon Watch konkrét tevékenységeiről.
A lángoló esőerdők apropóján gyűjtő másik nagy szervezet, az Earth Alliance viszonylag új, Leonardo DiCaprio, Brian Sheth és Laurene Powell Jobs idén nyáron hozta létre, ennek az Amazon Forest nevű projektje kifejezetten a mostani krízis azonnali megoldására törekszik ötmillió dolláros (másfél milliárd forintos) kezdőtőkével. Ezeket a pénzeket egyenesen helyi partnerszervezeteik és az Amazóniát védelmező őslakos indián közösségek között osztják el, továbbá a hihetetlenül sokszínű élővilág és a bolygó egészségére fordítják, fogalmaznak adománygyűjtő oldalukon.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.