Ismét rakétát tesztelt Kim Dzsong Un
Rövid hatótávolságút, ami nem olyan veszélyes, mint a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta. Ez azonban az első nyilvános rakétateszt Trump és Kim hanoi találkozója óta.
Rövid hatótávolságút, ami nem olyan veszélyes, mint a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta. Ez azonban az első nyilvános rakétateszt Trump és Kim hanoi találkozója óta.
MTI
Az észak-koreai vezető most már az ország fegyveres erőinek a főparancsnokaként is bemutatkozhat.
hvg.hu
Az észak-koreai vezető szerint országának önellátóvá kell válnia, és ezáltal súlyos csapást kell mérnie azokra, aki abban a tévhitben élnek, hogy szankciókkal térdre tudják kényszeríteni.
MTI
Valószínűleg személycserék lesznek, ezért ítélte el saját pártjának elitjét az észak-koreai vezető visszaélések, bürokratizmus és önzés miatt.
hvg.hu
Komoly fejlesztésen esett át nemrég az észak-koreai állami televízió híradója. A modernizáció alatt persze nem a hangnemváltást kell érteni, az átalakulás technológiai értelemben zajlott le, hogy látványra egyre közelebb legyen a műsor a nyugati stílushoz.
hvg.hu
Észak-Korea súlyos terrortámadásnak minősítette a február végi betörést a madridi nagykövetségére az incidensre vonatkozó első hivatalos nyilatkozatában vasárnap.
MTI
Járt már Szíriában és Irakban is.
hvg.hu
Valószínűleg nem is indult a választáson, az úgyis csak egy formaság.
MTI
Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója nagyon csalódott lenne, ha kiderülne, hogy Észak-Korea becsapta őket az interkontinentális rakétákat gyártó központ aktiválásával.
MTI
MTI
hvg.hu
11 millió észak-koreai, az ország 43,4 százaléka alultáplált, segélyre szorul, hogy kielégíthesse alapvető élelmezési és egészségügyi szükségleteit, áll egy új ENSZ-jelentésben.
MTI
Rég nem volt olyan rossz a termés Észak-Koreában, mint tavaly, a lakosság 43 százaléka humanitárius segélyre szorul.
MTI
MTI
hvg.hu
A Szohe rakétakísérleti telep leszerelését azután kezdték meg, hogy Kim Dzsong Un először találkozott Donald Trumppal.
MTI
Egy titkos urániumdúsító létesítmény miatt kitört vita miatt ért véget idő előtt, és eredmény nélkül Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök hanoi csúcstalálkozója.
hvg.hu
A nemzetközi színtéren ismeretlen csoport meg akarja dönteni Kim Dzsong Un hatalmát.
MTI
A megfelelő egyezséget akarjuk elérni – mondta az amerikai elnök az észak-koreai nukleáris leszerelésről a vietnami Hanoiban, az amerikai–észak-koreai csúcstalálkozó második napján.
MTI
Nagyon szép jövő áll az országa előtt – hízelgett a diktátornak az amerikai elnök.
unknown
A nehéz gazdasági helyzet, az óvatosság és a nemzeti büszkeség az oka annak, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető vonaton tette meg a Phenjanból Vietnamba vezető több ezer kilométeres utat.
hvg.hu
A holland pénzügyőrség azt gyanítja, Észak-Korea elitjének ment volna a hivatalosan Kínába tartó vodkaszállítmány, ezt nemzetközi megállapodások tiltják.
hvg.hu