12 milliárdot ad a kormány az esztergomi bazilika felújítására
De kap a várpalotai Trianon Múzeum Alapítvány is.
De kap a várpalotai Trianon Múzeum Alapítvány is.
D.A
Az anya nem törődött a gyerekkel, volt, hogy idegenekre bízta, egy ilyen alkalommal a kislányt szexuálisan bántalmazták.
hvg.hu
Fának hajtott egy autós, amitől a jármű kigyulladt, majd teljesen kiégett.
MTI
Állami tulajdonba kell venni az esztergomi képviselőtestület által augusztus végén ingyenesen felajánlott, Szent István tér 4. alatti műemlék épületet a Déli Kanonoksoron – erről jelent meg kormányhatározat kedd este.
Kívülről csak minimálisan változott a már jó ideje legnépszerűbb hazai új autó, de a lemezek alatt bőven akadnak új fejlesztések. Esztergom környékén fogtuk vallatóra az immár dízel nélküli új Vitarát.
A legfrissebb adatok szerint már nem a bajor vállalat a világ legnyereségesebb autógyártója.
hvg.hu
Már nem kell sokat várnunk a ráncfelvarráson átesett és számos új funkcióval felvértezett Vitara hazai forgalmazásának megkezdésére.
hvg.hu
A történelmi belvárosban építenek egy 1300 négyzetméteres létesítményt.
MTI
Vádat emeltek a férfi ellen, aki szerint a "gyereket verve jó nevelni".
hvg.hu
Ilyen az, amikor a teherszállítmány pihentetése miatt lényegében lehetetlenné válik a gyalogosok normál közlekedése.
hvg.hu
Esztergomban már csak két hétig élvezhetik az autósok a minden fizetési kötelezettségtől mentes parkolást.
hvg.hu
Egy nap kétszer érték ittas vezetésen az esztergomi rendőrök az 50 éves férfit.
hvg.hu
Egy iskola szerint életveszélyes az Esztergomi Bazilika, az épület üzemeltetői szerint szó sincs erről.
hvg.hu
Esztergom-Kertvárosban új mélységekben az útminőség.
hvg.hu
Ez a benzingőzös rendezvény nincs messze a fővárostól és kicsiknek, nagyoknak egyaránt remek kikapcsolódást ígér.
2020-ra fut végig az a projekt, amelynek részeként hálózatba kötik a hegesztőrobotokat, modernizálják a logisztikai rendszert és előkészítik egy új lézerhegesztési technológia bevezetését.
MTI
Így kerülte ki, hogy itthon esetleg elgáncsolják az ételosztást.
hvg.hu