Kim Lane Scheppele: Magyarország már nem demokrácia
Az Európai Unió óriási hibát követ el, ha alábecsüli Orbán Viktort, ugyanis az alkotmányjogász szerint el fogja érni a magyar miniszterelnök azt, amit akar.
Az Európai Unió óriási hibát követ el, ha alábecsüli Orbán Viktort, ugyanis az alkotmányjogász szerint el fogja érni a magyar miniszterelnök azt, amit akar.
hvg.hu
Óriási a különbség Európa nyugati és keleti fele között, Magyarországon egyedül Budapest nincs a leszakadók között.
hvg.hu
Valószínűleg a korábban eltervezett programok megvalósításáért fog nyomást gyakorolni.
MTI
MTI
hvg.hu
A magyar miniszterelnök nem ígért, csak vádolt.
hvg.hu
Schöpflin György minden EP-képviselőnek levelet írt kedd délután, szerinte lehetetlen cáfolni azt, hogy a kormány antiszemitizmust terjeszt.
hvg.hu
Határozottan követeli a konzervatív luxemburgi politikus, az Európai Bizottság volt alelnöke, a korábbi igazságszolgáltatásért, alapvető jogokért és állampolgárságért felelős biztos, hogy az Európai Néppárt szabaduljon meg a Fidesztől.
hvg.hu
A gazdasági teljesítményünk közel hatoda eltűnne, ha nem lennénk EU-tagok.
hvg.hu
Itt az első kormányinfó, percről percre tudósítjuk.
hvg.hu
A Spiegel szerint az európai konzultáción válaszolók 80 százaléka azt kérte, hogy ne legyen több óraátállítás.
hvg.hu
Az új olasz kormány egyértelműen kiáll a kvóták mellett.
hvg.hu
Petro Porosenko az orosz egyháztól való függetlenedési törekvéseit is bejelentette.
MTI
MTI
hvg.hu
Lehetetlen küldetés Steve Bannonnak, Donald Trump amerikai elnök volt főtanácsadójának terve az európai nacionalista-populista erők egyesítésére, mivel a kontinens bevándorlásellenes és euroszkeptikus pártjait jóval több választja el, mint ami összeköti - írta kedden a Politico.
hvg.hu
Keserű cikkben vall a Nyugattal kapcsolatos csalódottságáról Schmidt Mária történész a Le Monde francia napilapba írt cikkében. Háború, gerincmegroppantó igyekezet, sehol egy kedves gesztus.
hvg.hu
A tengeren át érkező menekültek átvételéért az államok fejenként hatezer eurót kapnának. A Bizottság tervében az uniós csúcson felmerült zárt táborokról már nem esik szó, a testület a jelek szerint hallani sem akar az idegenrendészeti őrizetről, amelynek kiterjesztő alkalmazása miatt Magyarországot sok bírálat éri.
Tóth Richárd
A Financial Times értesülése szerint az Európai Bizottság úgy akarja enyhíteni a migrációs nyomást az új olasz kormányon, hogy 6000 eurót fizet minden menekült után annak a tagállamnak, amelyik átveszi a Földközi-tengerből kimentetteket.
hvg.hu
A szexuális nevelés legfontosabb része nem az aktus technikai részleteinek elmagyarázása, hanem a felelős és öntudatos gondolkodás kialakítása a témában. Az Egyesült Királyságban húsz éve fogtak bele egy egyre komplexebb felvilágosító programba, amelynek az eredményei magukért beszélnek: 2007 óta mintegy felére csökkent a tinédzserkori terhességek száma az országban. Hogy csinálták?
Sándor Anna
Több mint 600 millió ember, a világ GDP-jének egyharmada – erről szól az a szabadkereskedelmi egyezmény, melyet az Európai Unió vezetői Tokióban aláírtak Japán miniszterelnökével, Abe Sinzóval.
Lengyel Miklós
Úgy tűnik ez Donald Trump amerikai elnök taktikája: előbb letolja leendő tárgyalópartnereit, majd a találkozók után mindegyiküket, s természetesen magát is, a mennyekbe dicséri. Pénteken az a Theresa May brit kormányfő került sorra, akit csütörtökön még több kérdésben is bírált az amerikai elnök. Trumpot állítólag igencsak felbosszantotta az őt kigúnyoló „bébi Trump” lufi, amelyet már állítólag százezren kísérnek Londonban.
hvg.hu
Megmaradna az áruk szabad áramlása, az ezzel foglalkozó hivatalok működésében sem lenne változás, a brit szolgáltató és a digitális szektor viszont teljes egészében "leválna" az EU-ról.
hvg.hu
Ismét összekapcsolta Donald Trump az amerikai NATO-kötelezettségek teljesítését és az USA-EU kereskedelmi háború ügyét. Legalábbis erről írt legutóbbi Twitter-üzenetében, amelyet a brüsszeli NATO-csúcs szünetében írt.
hvg.hu