Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Óriási a különbség Európa nyugati és keleti fele között, Magyarországon egyedül Budapest nincs a leszakadók között.
Közzétette az Eurostat a legfrissebb statisztikai atlaszát, és nem örülhetünk annak, amit benne látunk. Európa keleti és nyugati fele között még mindig hatalmas a különbség, és nem csak a gazdaságban, hanem az életkörülményekben és az emberek egészségi állapotában is. Igaz, Orbán Viktor szerint 2030-ra utol kell érnünk Ausztriát – hogy ez miért teljesen irreális, azt ebben a cikkünkben elemeztük ki –, Matolcsy György pedig 2050-et tartja reális célnak, de egyelőre nincs jele annak, hogy közelednénk a nyugatiakhoz.
Az Eurostat régiónként, néhány térképen pedig megyénként is mutatja az adatokat. Így aztán az is látszik, hogy az országból egyedül Budapest tud kicsit kiemelkedni.
Kelet- és Közép-Európából csak Budapest, Prága, Pozsony és Varsó régiója emelkedik ki, a fővárosok legalább az EU-átlagot hozzák. Az is jól látszik, hogy Nyugat-Európa gazdaságát is a németek, az osztrákok, Olaszország északi része, valamint London és Párizs pörgeti igazán.
2. Fizetések
Mintha egy 1990 előtti Európa-térképet látnánk, még Németország egykori két fele között is ott van a határ. Amire viszont nagyon nem lehetünk büszkék: Magyarország keleti és déli része még Lengyelországtól, Csehországtól és Szlovákiától is leszakadt, a román és a bolgár állapotokhoz hasonlítható az ottani helyzet.
3. Egy munkaóra hozzáadott értéke
Magáért beszél a kép, Nyugat-és Kelet-Európa két más világ.
4. Születéskor várható élettartam
A rosszabb anyagi helyzet látszik azon is, meddig élnek az emberek. Míg Európa gazdagabb részein a 2016-ban született gyerekek átlagosan 84 évnél is hosszabb életre számíthatnak, a mi régiónkból egyedül Csehország, valamint néhány lengyel régió várható élettartama érte el legalább a 78-79 évet.
Ebben a számban nem csak a természetes fogyás vagy a népességbővülés van benne, hanem a be- és a kivándorlás is, vagyis egyszerre mutatja azt, milyen az egészségügy, és mennyire éri meg egy-egy megyében élni. A helyzet nem biztató: Magyarországon egyedül Pest megye (valószínűleg az agglomerációba kiköltöző budapestiek miatt), valamint Győr-Moson-Sopron megye lakossága nőtt 2016-ban. Az ország 11 megyéje a legrosszabbul állók közé tartozik.
Pontos számokat a linkekre kattintva találhatnak, a teljes statisztikai atlaszt pedig itt nézhetik meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.