#Európai Bíróság

Magyar oltalmi ügyben döntött az európai bíróság

Az uniós joggal nem ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely szerint a használatiminta-oltalom megsemmisítésére irányuló ismételt eljárásban nem vizsgálhatók újra azok a bizonyítékok, amelyeket egy korábbi eljárásban már beterjesztettek és megvizsgáltak - mondta ki csütörtökön az Európai Unió Bírósága egy magyar vonatkozású ügyben.


Orbánt bírálja Sólyom László a választási regisztráció miatt

Két nagy választás előtt áll az Alkotmánybíróság, vele együtt pedig a magyar demokrácia és alkotmányosság Sólyom László szerint. A volt köztársasági elnök és az Alkotmánybíróság (Ab) első elnöke az Origón megjelent keddi írásában a bírák kényszernyugdíjazásáról született uniós ítéletet elemezve arra a következtetésre jutott, hogy az új alkotmány megszületése után már az Ab feladata, hogy a szöveget értelmezve garantálja az alkotmányos elvek működését Magyarországon.


Elutasította Magyarország keresetét az Európai Bíróság

Elutasította az Európai Unió Bíróságának törvényszéke csütörtökön Magyarország keresetét, amelyben megtámadta, hogy a bizottság felvette az úgynevezett E-Bacchus jegyzékbe a szlovákiai "Vinohradnícka oblast' Tokaj", vagyis Tokaj borvidék megjelölést mint oltalom alatt álló védjegyet.


"Csapás Orbán Viktor számára" - német lapok a magyar kormányról

Az Európai Bíróságnak a magyar bírák nyugdíjazása ügyében hozott ítéletével foglalkozott szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív német napilap, a baloldali Berliner Zeitung, a Der Spiegel című hetilap, a Financial Times Deutschland (FTD) című üzleti lap, valamint az osztrák Die Presse című osztrák konzervatív újság.




Bírák nyugdíjazása: elmeszelte Magyarországot az Európai Bíróság

A diszkrimináció uniós tilalmába ütközik a magyar bírák kötelező nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre történő leszállítása a luxembourgi Európai Bíróság keddi ítélete szerint. A magyar kormány tudomásul veszi az Európai Unió Bíróságának ítéletét, egyebekben nem kívánja kommentálni a döntést.



MÁV ÁBE-ügy: ez az európai bírósági főtanácsnokának véleménye

Magyarország az uniós jog alapján nem volt köteles létrehozni olyan garanciaalapot, amely a fizetésképtelenné vált biztosítónál biztosított gépjárművek által okozott károkat megtérítené - szögezte le szerdán a MÁV Általános Biztosító Egyesület fizetésképtelenné válásával kapcsolatos ügyben az Európai Unió Bíróságának kijelölt főtanácsnoka.


Magyar ügyben döntött az európai bíróság

Közbeszerzéseknél a gazdasági és pénzügyi alkalmasság minimális szintjének előírása nem minősül jogellenesnek pusztán azért, mert e szint elérését a mérleg egy olyan elemére való utalással kell igazolni, amely vonatkozásában a tagállamok jogszabályai eltérőek lehetnek - mondta ki csütörtökön meghozott ítéletében az Európai Unió Bírósága a magyar vonatkozású Hochtief-ügyben.




Több százmilliárdot bukhatunk az áfacselen

Magyarország akár 250 milliárd uniós támogatást is bukhat azon, hogy a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. a nagy projekteknél az áfát is költségként számolta el. Az Európai Bizottság szerint ezt nem tehette volna. Az NGM a folyamatban lévő eljárás ideje alatt nem számol el európai uniós forrást a perrel érintett projekteknél.




Megtámadja a Hervis a válságadót

Megérkezett az Európai Bíróságra a magyarországi válságadókkal kapcsolatos első ügy – közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű igazságszolgáltatási fórum sajtószolgálata.


Döntött az EU-bíróság a magyar áfavitáról

Az áfa levonása főszabály szerint nem tagadható meg a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt – mondta ki a csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága egy magyarországi jogvitával kapcsolatban.


A bor nem reklámozható azzal, hogy könnyen emészthető

A bor nem reklámozható azzal, hogy "könnyen emészthető", mert az ilyen megjelölés, amely a csökkentett savasságot jelzi, egészségre vonatkozó állításnak minősül, ami az alkoholtartalmú italok esetében tiltott - szögezte le csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.



Beperelte az EU Magyarországot

Az Európai Bíróság elé vitte a magyar adatvédelmi biztos posztjának megszüntetését az Európai Bizottság (EB) - derül ki a bíróság ügyiratából. Az ügy miatt az EB még januárban indított kötelezettségszegési eljárást az ország ellen.