#földalatti

MTI Vállalkozás

Két fővárosi gigaprojektet nyert el a FŐMTERV

A millenniumi földalatti vasút rekonstrukciójának és meghosszabbításának megvalósíthatósági tanulmányát, továbbá a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonalnak a megvalósíthatósági tanulmányát nyerte el a tervező cég.

MTI Itthon

Nem jár egy ideig hétvégén a földalatti

Szombaton és vasárnap a reggeli üzemkezdet és 6 óra között nem közlekednek az 1-es metró szerelvényei Budapesten, helyettük buszok szállítják az utasokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

MTI Shake

A földalatti miatt remeg a kölni dóm?

Lehet, hogy maga a kölni dóm a felelős azért, hogy rendszeresen megremeg a világhírű épület. Az épületben egy már meglévő alagútfalhoz túl közel alakították ki ugyanis az új kincstárat évekkel ezelőtt, emiatt az itt elhaladó földalatti vibrálást kelt – olvasható a Bild című lap pénteki számában.

R.A. Plázs

A világ legnagyobb földalatti galériája

110 kilométer, 150 művész, 90 metróállomás és 60 év. A Lonely Planet szerző-fotósa Lola Akinmade Åkerström végigjárta Stockholm metróhálózatát, hogy a világ legnagyobb földalatti galériáját megörökítse.

hvg.hu Tech

A földalattiban is lesz 3G-s mobilnet

Elért a föld alá a mobilszolgáltatók hálózatmodernizációja: újra megjelentek a budapesti földalatti alagútjában a mobilszolgáltatók szakemberei, akik a távközlési berendezéseket cserélik – olvasható a hwsw.hu-n.

MTI Tech

4000 méter mélyen folyik az Amazonas földalatti ikerfolyója

Brazil tudósok földalatti folyót fedeztek fel az Amazonas alatt 4000 méter mélységben, amely - a világ leghosszabb folyamához hasonlóan - szintén nyugati irányból kelet felé folyik - jelentette be a brazil tudomány- és technológiaügyi minisztérium.

1 2
Szabad-e oltani? Oltóversekkel segít a félőseken a Duma Aktuál

Szabad-e oltani? Oltóversekkel segít a félőseken a Duma Aktuál

Csak januárban közel 80 ezren haltak meg koronavírus miatt az Egyesült Államokban

Csak januárban közel 80 ezren haltak meg koronavírus miatt az Egyesült Államokban

Pálinkás József pártja is csatlakozna az ellenzéki összefogáshoz

Pálinkás József pártja is csatlakozna az ellenzéki összefogáshoz

Dobja a Laposa borokat egy budapest kávézó, miután fény derült a borász ügyeskedésére

Dobja a Laposa borokat egy budapest kávézó, miután fény derült a borász ügyeskedésére

Rendkívüli ülést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a járvány elleni védekezésről

Rendkívüli ülést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a járvány elleni védekezésről

Környezetbarát lesz a felújított Lánchíd közvilágítása

Környezetbarát lesz a felújított Lánchíd közvilágítása

Bezár az egykori Pannontej sajtgyár Zalaegerszegen, 83 ember kerül az utcára

Bezár az egykori Pannontej sajtgyár Zalaegerszegen, 83 ember kerül az utcára

Új telefont kell adni James Bond kezébe, állítólag ezért tolták el megint a film premierjét

Új telefont kell adni James Bond kezébe, állítólag ezért tolták el megint a film premierjét

A címlapról ajánljuk