Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Elektromos vezeték volt a ludas.
Nem jár a kisföldalatti a Vörösmarty tér és az Oktogon között, mert füst volt a Bajcsy-Zsilinszky úti megállónál – közölte a katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nem sokkal csütörtök dél után.
A megállót, ahol a füstszagot lehetett érezni, lezárták a forgalom elől, majd átvizsgálták az alagutat. Kiderült, hogy egy elektromos vezeték füstölt.
A BKK a Facebook-oldalán azt írta, pótlóbusszal vagy a 105-ös autóbusszal lehet utazni a Vörösmarty tér és az Oktogon között.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.