# földpályázat

Szlavkovics Rita Vállalkozás

Lázár a garancia: "adja az ég, hogy most mindez igaz is legyen!"

Egy tollvonással szerzett földet a kormány a mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság megalapításához, a műveléshez szükséges eszközök egyelőre a Ménesbirtok Zrt. tulajdonában vannak. Farkas Sándor kormánybiztos fűt-fát ígér a helyieknek, bár az előbbiekkel kapcsolatosan is per folyik a Fővárosi Törvényszéken, és az utóbbiak megszerzéséről sem egyeztettek még magas szinten, Mezőhegyesen most mindenki Orbánt és Lázárt isteníti.

Rácz Tibor Gazdaság

Földárverések: Mészáros Lőrincék is ringbe szálltak

Orbán Viktor jó barátjához, a felcsúti polgármesterhez köthető mezőgazgasági cég egyedül licitálva szerzett bő 100 millió forintért egy szántót a hétfőn indult Fejér megyei földpályázatokon. Orbán Viktor feleségének felcsúti földjeit is művelő másik család is megvett egy másik területet. De volt egy meglepetés is.

MTI Itthon

Együtt: A fideszes politikusok adják vissza állami földjeiket

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja követeli, hogy az érintett fideszes politikusok adják vissza pályázat nélkül szerzett állami földbérleteiket. A Földművelésügyi Minisztériumot pedig felszólítják, hogy hagyja abba a pályáztatás nélküli földosztást.

hvg.hu Gazdaság

Képviselők is kaptak állami földet pályázat nélkül

Országgyűlési képviselők is kaptak bérbe pályázat nélkül állami földeket – derül ki abból a terjedelmes dokumentumból, amelyet a Blikk kapott meg a múlt héten a Nemzeti Földalaptól, miután jogerősen megnyerték az adatok kiadása miatt indított pert.

MTI Gazdaság

Nem csak földre lehet majd pályázni

Még az idén további 40 ezer hektár földterületre hirdet pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) a Földet a gazdáknak program keretein belül, és a tervek között szerepel a kiírt területek művelési ágának szélesítése is – írja a Napi Gazdaság hétfői számában a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján.

Patyi Máté Gazdaság

"Hová vigyem az ötszáz marhát?"

Botrányos helyzet alakult ki a Hortobágyi Nemzeti Park földpályázatai miatt. Az eddigi földosztási gyakorlathoz hasonlatosan, a hortobágyi földosztásnál is megtalálhatóak a nyertesek között a gazdálkodási gyakorlattal nem rendelkező, csak papíron helyi lakosok és székhelyű cégek, miközben évtizedek óta állattartással foglalkozó gazdák maradtak legelőterület nélkül. A földosztás ügyében Orbán Viktor miniszterelnök már korábban felkérte a Kehit, hogy vizsgálja meg a nemzeti parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket.

MTI / hvg.hu Itthon

"Lejárató kampány" indult ellenem – Lázár a rokona földnyertes cégéről

"Érezhetően elkezdődött ellenem egy lejárató kampány" – reagált a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az őt ért bírálatokra. Lázár János közölte, ennek legújabb példái a hódmezővásárhelyi fölpályázatok körül megjelenő, valótlanságokat tartalmazó ellenzéki támadások.

MTI Itthon

Fideszes földnyertes cége miatt javasolnak vádemelést

Vádemelési javaslattal befejezte a közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt folytatott nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda korrupció és gazdasági bűnözés elleni osztálya a Start 2003 Bt.-vel kapcsolatban, és azt a Miskolci Járási Ügyészség felé továbbította – írta szerdai számában a Népszabadság.

hvg.hu Itthon

Akiknek a kormány átírta az életét

Államilag elbírált trafikjog, földpályázat, megvágott keretszámok, munkaképességi felülvizsgálat – csak néhány azon kormányzati intézkedések közül, amelyek az elmúlt három évben arra kényszerítettek családokat, hogy újratervezzék életüket. A hvg.hu személyes történetekkel próbálja bemutatni, milyen az, ha valakinek egyik napról a másikra írja át az életét az állam.

hvg.hu Itthon

Trafikmutyi, földmutyi, "maffiabaloldal" – percről percre a parlamentből

Váratlanul válaszolt Orbán Viktor egy azonnali kérdésre, ami nem a trafikmutyira, hanem a vidékpolitikáról szólt. A kormányfő szerint a cél az, hogy a termőföld 20 százalékát nagybirtokok, míg 80 százalékát kis- és közepes birtokok keretében műveljék. A trafikbotrányra a kormánytagoknak csak annyi volt a válaszuk, hogy mindezt a dohányzás visszaszorítása érdekében tették.

MTI Gazdaság

Év végéig lezárulnak a földpályázatok

A földalap saját tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó, illetve a vagyonkezelésébe kiadott területekből áll össze a nemrégiben meghirdetett Földet a Gazdáknak Programban érintett 200 ezer hektár földterület.

MTI Gazdaság

Földpályázatok: megkönnyítené a gazdák életét az LMP

Az LMP azt szeretné elérni, hogy a jövőben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) honlapján kötelezően tüntessék fel a földpályázati dokumentumok nyilvánosságra hozatalának dátumát. Ennek érdekében Lengyel Szilvia egy törvénymódosítást nyújt be a parlamentnek.

Kósa András Itthon

Ezt jól elintézte a VM: még a nyertes is veszített a földpályázaton

A nyertesek és a vesztesek is becsapva érzik magukat a Kaba környéki földek pályázata miatt: első körben ugyanis egyetlen helyi gazda sem nyert, a Földalap viszont váratlanul visszavonta a kihirdetett eredményt, erről ráadásul az érintettek is csak a sajtóból értesültek. A visszavonás indoka irreálisnak tűnik.

MTI Itthon

Földpályázatos területet foglaltak vissza helyi gazdák Kajászón

Helyi gazdák visszafoglalták és művelésbe vették vasárnap egy olyan terület egy részét, amit korábban az állami földbérleti pályázaton osztottak ki a Fejér megyei Kajászón. Az Őszi szántás nevű akciót az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség szervezte a kajászói gazdákkal együttműködésben.

hvg.hu Gazdaság

Font: "kizárt, hogy életbe tudnának lépni a zsebszerződések"

Egy újonnan felálló állami hivatal előzetes engedélyére lesz szükség minden egyes termőföldbérleti és adásvételi szerződés életbelépéséhez, s miután alapszabály, hogy földet csak az eladásra kínált birtoktól legfeljebb húsz kilométerre lakó földműves vásárolhat, kizárt, hogy életbe tudnának lépni a zsebszerződések - közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Font Sándor agrár-szakpolitikus.

1 2
134 millió állami pénzre pályázhatnak a hajléktalanellátó intézmények

134 millió állami pénzre pályázhatnak a hajléktalanellátó intézmények

Eddig a legtöbb, 165 ember hunyt el koronavírus-fertőzés miatt

Eddig a legtöbb, 165 ember hunyt el koronavírus-fertőzés miatt

Ha így haladunk, a digitális világ reformálja meg az egészségügyet

Ha így haladunk, a digitális világ reformálja meg az egészségügyet

Szerdán csak Budapesten és Pest megyében tesztelnek a szűrőbuszokban

Szerdán csak Budapesten és Pest megyében tesztelnek a szűrőbuszokban

Videó: Tankokkal vontatták vissza a kényszerleszállást végrehajtó repülőt Oroszországban

Videó: Tankokkal vontatták vissza a kényszerleszállást végrehajtó repülőt Oroszországban

A digitalizáció alapjaiban változtatja meg a könyvelői szakmát

A digitalizáció alapjaiban változtatja meg a könyvelői szakmát

Megvan, kik vitték el a titokzatos fémoszlopot az amerikai sivatagból

Megvan, kik vitték el a titokzatos fémoszlopot az amerikai sivatagból

A fele sem épült meg a kormány által beígért uszodáknak

A fele sem épült meg a kormány által beígért uszodáknak

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával